A Ferenczy-ikerpár öröksége: két életmű, egy kivételes művészcsalád

A Ferenczy család neve önmagában is fogalom a magyar művészettörténetben: édesapjuk, Ferenczy Károly a nagybányai festészet egyik meghatározó mestere volt, édesanyjuk, Fialka Olga szintén festőművészként alkotott, bátyjuk, Ferenczy Valér pedig ugyancsak a képzőművészetet választotta hivatásául. Nem csoda, hogy ebben a kivételes családban a művészet nem szimplán tanulható mesterség, hanem természetes anyanyelv volt.

Ferenczy Noémi, a magyar gobelinművészet egyik legnagyobb alakja, egészen sajátos utat járt be saját területén. Már fiatalon megismerkedett a nagybányai művésztelep szellemiségével, majd 1911-ben Párizsba ment, ahol a híres Manufacture des Gobelins műhelyében tanulta ki a falikárpitszövés technikáját. Művészetének egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem választotta el egymástól a tervezést és a kivitelezést: alkotásait nemcsak megrajzolta, hanem saját maga szőtte meg, növényi festékkel színezett gyapjúfonalakból. Ez a személyes, minden részletre kiterjedő alkotói folyamat különös bensőséget adott műveinek. A sokszor monumentális kárpitok színvilága az erőteljesebb tónusoktól fokozatosan a líraibb, pasztellesebb árnyalatok felé haladt, miközben művei mindvégig megőrizték csendes emelkedettségüket. Ferenczy Noémi a gobelint nem alkalmazott műfajként, hanem önálló művészetként értelmezte újra.

A sors különös és szomorú egybeesése, hogy éppen tegnap hunyt el Simonffy Márta Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke.

Noémi ikertestvére, Ferenczy Béni más műfajban, de hasonló súllyal gazdagította a magyar művészetet. Szobrászként, éremművészként, grafikusként, illusztrátorként és művészeti íróként is jelentős életművet hozott létre. Tanulmányait Nagybányán kezdte, majd Firenze, München és Párizs művészeti közege formálta látásmódját. Pályája elején nyitott volt a korszak modern törekvéseire, a kubizmusra és a szecesszióra is, későbbi műveiben azonban mind erősebben érvényesült a klasszicizáló formafegyelem.

Ferenczy Béni szobrainak ereje a mértékben, az arányban és a belső feszültségben rejlik. Kisplasztikái, portréi pedig nemcsak hasonlóságot, hanem jellemet és lelki jelenlétet is közvetítenek. Műveiben a szerkezet szigorúsága és az emberi érzékenység nem kioltja, hanem erősíti egymást. Éremművészete és rajzművészete szintén a magyar művészet legfontosabb teljesítményei közé tartozik.

Életútját a huszadik század történelmi törései is mélyen meghatározták. Az emigráció, a kényszerű külföldi évek, majd a hazatérés után újra és újra meg kellett találnia alkotói helyét. Feleségével, Plop Mária Erzsébettel a nyilas uralom idején üldözötteket bújtattak Budapesten; ezért a Jad Vasem később posztumusz a Világ Igaza címmel tüntette ki őket. 1956-os agyvérzése után fél oldalára megbénult, ám alkotóereje ekkor sem tört meg: élete utolsó évtizedében bal kézzel mintázott tovább.

A Ferenczy-ikerpár életműve két különböző irányból mutat ugyanarra a magaslatra. Noémi a kárpitművészetet emelte a monumentális képzőművészet rangjára, Béni pedig a szobrászat, a rajz és az éremművészet területén teremtett időtálló formanyelvet. Közös bennük a mesterség iránti alázat, az anyag mély ismerete, a kompozíció fegyelme és az a csendes, belülről sugárzó humanizmus, amely műveiket ma is élővé teszi.

Születésnapjukon nem csupán két kivételes alkotóra emlékezünk, hanem egy olyan művészi örökségre is, amelyben Szentendre, Nagybánya, Párizs és Budapest szelleme találkozik. A Ferenczy név a magyar művészetben annak bizonyítéka, hogy a hagyomány és az újítás nem egymás ellentétei, hanem egymást erősítő erők lehetnek.