Bakócz Tamás politikai nagyságát nem csupán hivatali címei, hanem nehezen mérhető, ám annál jelentősebb udvari befolyása is meghatározta. Mátyás király bizalmasaként alapozta meg tanácsadói befolyását, amellyel a király halála után is képes volt alakítani a magyar trón körüli játszmákat. Corvin János támogatásától Jagelló Ulászló mellé állva, Aragóniai Beatrix és az új uralkodó házassági ügyének irányításával Bakócz a korszak egyik legügyesebb politikai közvetítőjévé vált. Befolyása később sem enyészett el: szerepet vállalt a Habsburg–Jagelló dinasztikus politika alakításában, miközben a szintén befolyásos Werbőczy Istvánnal is szoros politikai kapcsolatot ápolt. Pályájának alkonyát előrehaladott kora és esztergomi visszavonulása jelezte, jóllehet tekintélye haláláig megkerülhetetlen maradt.
A jobbágysorú családból induló fiú a tanulás, a tehetség és a rendkívüli politikai érzék erejével jutott el a magyar és az európai hatalmi elit legfelső köreibe. Édesapja egy egyszerű kerékgyártó volt a szatmári Erdődön, a Drágffy-birtokon. Tamás a legidősebb testvérének, a titeli préposttá lett Bálintnak köszönhetően tanulhatott. Így Krakkó, Bologna, Padova és Ferrara humanista műveltségének megismerése után Mátyás király udvarában tűnt fel, ahol nem egyszer bizonyította politikai rátermettségét.
Mátyás halála után kivételes alkalmazkodóképességgel igazodott az új erőviszonyokhoz: Corvin János pártolójából Jagelló Ulászló támogatója lett, s e döntésével saját pályáját is a királyság központi hatalmi gépezetéhez kötötte. Győri, majd egri püspökként, végül esztergomi érsekként és Magyarország prímásaként Bakócz nem pusztán főpap volt, hanem kancellár, koronaőr, diplomata és nem utolsó sorban államférfi.
1500-ban Bakócz a Budára érkező velencei követek előtt világossá tette, hogy a Magyar Királyságot és az itáliai várost szövetségesként képzeli el a török elleni küzdelemben. Innen, a magyar királyság fővárosából, Budáról szervezte a Velencével kötendő törökellenes szövetséget, s ennek eredményeként 1501 tavaszán létre is jött a megállapodás, amelyben az olaszok évi százezer aranyforint támogatást ígértek a magyaroknak a háborús költségekre. Nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy 1500-ban bíborossá, később címzetes konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki, s ezzel a magyar egyházi hierarchia addig ritkán látott európai rangra emelkedett.
Amikor 1506 júliusában Budán megszületett II. Ulászló régóta várt fiúörököse, a későbbi II. Lajos; a csecsemőt két héttel később a budai Nagyboldogasszony-templomban — a mai Mátyás-templomban — Bakócz Tamás keresztelte meg. A keresztelés politikai jelentőségű esemény volt: azt jelezte, hogy a Jagelló-dinasztiának immár van törvényes fiúörököse, még ha a Habsburgok továbbra is fenntartották trónigényüket.
Pályájának csúcspontja az 1513. évi pápaválasztás volt, amikor komoly eséllyel merült fel neve Szent Péter trónjára, ám a konklávé végül Giovanni de Medicit, a későbbi X. Leót választotta meg pápának. Bakócz ezután apostoli legátusként tért vissza Magyarországra, hogy törökellenes keresztes hadjáratot szervezzen. Ő hirdette ki Budán a pápa törökellenes keresztes bulláját, és az ő felhatalmazásával indult meg a keresztes seregek toborzása; ám a vállalkozás – a társadalmi feszültségek miatt – végül tragikus fordulatot vett, és a Dózsa György vezette parasztháborúba torkollott.
Bakócz később súlyos agyvérzése és köszvénye miatt szinte már mozdulatlan testtel, de annál erősebb politikai akarattal betegen is szívügyének tartotta a török fenyegetés elleni fellépést. Amikor például Budán, az országos döntéshozatal központjában 1521-ben a török veszély miatt országgyűlést hívtak össze, Bakócz betegen is Budára utazott, hogy részt vegyen a tanácskozásokban.
Miközben ő még cselekedni próbált, a magyar főurak önző vitáikat folytatva sérelmeiket emlegették fel a közelgő veszély elleni védelem megszervezése helyett. Végül a budai út és az ottani politikai kudarcok teljesen kimerítették az érseket: visszatért Esztergomba, ahol nem sokkal később halálára készülve végrendeletéről és egyháza, hazája iránti kötelességeiről rendelkezett. Többek között innen tudjuk azt, hogy „Budán” is volt háza.
„Az általa alapított esztergomi kápolnának, illetőleg a káptalannak, mely a kápolnában az isteni tiszteletet végezni volt hivatva: a somogymegyei Szinyér kastélyt, a hozzá tartozó uradalommal; Gyöngyös mezővárosnak általa zálogczímen birt negyedrészét; a borsodmegyei Czekin faluban egy birtokrészt; Budán és Pesten egy-egy házat; ingó vagyonának egyik felét.”
– olvashatjuk Fraknói Vilmos Erdődi Bakócz Tamás élete című, 1889-ben megjelent könyvében.
Ez azonban nem azonos az egyházi vagyonként elkülönült mai Vöröskereszt Egylet székháza helyén elterülő Dísz téri érseki telekegyüttessel. Végh Andrásnak a Buda város középkori helyrajzáról írt könyve alapján bizton állíthatjuk, hogy több budai ház is a Bakócz–Erdődy rokonsághoz köthető. Többek között a mai Úri utca egykori Olasz utcai részen több ingatlanról tudunk, aztán a mai Dísz tér 11. környékén volt az egykori Szent György-kápolna előtti ház, amely személyesen Bakócz tulajdona volt, de volt egy a mai vár alatti, feltehetően vízivárosi részen elhelyezkedő Tótfalu utcában is két ingatlan és egy Szombatpiaci (ma Kapisztrán tér) ház a Mária Magdolna-templommal szemben.
Visszakanyarodva a profán, földi matériákról Bakócz történelmi alakjához, az egykori bíboros alakját nemcsak a magyar történelemben, hanem az európai politikatörténet nagy egyházi-államférfiai között is érdemes elhelyezni. Ha „párhuzamos életrajzokat” keresünk, akkor azt mondhatjuk, hogy Bakócz volt a magyar Jagelló-kor Georges d’Amboise-a vagy Thomas Wolsey-ja: egy reneszánsz főpap, aki a sekrestye, a kancellária és a trónterem között építette fel hatalmát. A magyar történelemben lehetne ő a magyar Richelieu: az egyházi méltóságból európai hatalmi tényezővé emelkedő politikus, aki uralkodói dinasztiák és nemzetközi szövetségek sorsára gyakorolt befolyást. Noha, egy meggyengült királyságban sosem állt mögötte olyan erős királyi állam, mint Richelieu mögött Franciaországban, de ugyanahhoz az európai ideáltípushoz tartozott: a főpap-politikushoz, aki a hit, a diplomácia és a hatalom nyelvét egyaránt beszélte. Pályája ezért több volt egy kivételes egyházi karriernél: Bakócz alakjában a késő középkori Magyar Királyság egyik utolsó nagy formátumú európai államférfiját tisztelhetjük.
Emlékét ma is az esztergomi Bakócz-kápolna őrzi: a magyar reneszánsz egyik legszebb alkotása, amely egyszerre síremlék, hatalmi jelkép és egy rendkívüli életút márványba foglalt testamentuma.
