A Vörös Hadsereg 1944 decembere és 1945 februárja között Budapestet támadta, amelyben a budai Várnegyed kapta a „kitüntetett” célpont szerepét. A német védősereg már az ostrom elején is tervezte a főváros feladását és fojtogató ostromgyűrű áttörését, azonban Hitler hajthatatlan volt. Az 1945. február 10-13 közötti megkésett kitörés során a folyamatosan tűz alatt álló Várban rekedt német és magyar katonák, illetve nyilasok, valamint a megkésett katonai akcióhoz csatlakozó civilek próbáltak menekülni a szovjetek gyűrűjéből. Ma már tudjuk, többnyire sikertelenül. Számháború nélkül: a háború sokezer ember – köztük rengeteg civil – halálát követelte ez alatt a néhány nap alatt.

A dátum talán némi magyarázatra szorul, ugyanis sokan február 11-ét tekintik a kitörés kezdő napjának, holott a Várban rekedt német-magyar csapatok helyzete már 10-én tarthatatlanná vált, s parancsot is ekkor kapnak a kitörésre, valamint ekkor kezdődött meg a budavári belső mozgósítás, a csapatok felvonulása is. A Várból kiküldött magyaroktól, illetve az Ördög-árkon felfelé indult német felderítőktől próbáltak a lehetőségekről tájékozódni, tehát már 10-én megkezdődtek az előkészületek, megvalósultak kisebb próbakitörések, illetve a helyi felderítő mozgások. Ezek a katonai műveletek mind megelőzték meg a két fő irányban és három hullámban megvalósult 11-i akciót.

Sok család a Várban maradt, de szép számmal voltak, akik a túlélés utolsó lehetőségeként végül a kitörést mellett döntöttek.

„A magyar főváros ostroma a második világháború öt legvéresebb város ostromához tartozott.(…) ennek ellenére Budapest ostroma alig van jelen a nemzetközi tudományos élet horizontján.„

– írja Ungváry Krisztián Utak a Senkiföldjén- Kitörés 1945 című kötetében.

A rendszerváltás előtti közbeszédben a kitörésről nem igazán lehetett beszélni, de tudományosan sem „illett” értekezni róla, pedig a budapesti védősereg kitörési kísérlete a harapófogóból történő kiszabadulás kétes kimenetelű, mégis az egyetlen reményt adó, katonai akciója hadművelete volt. A polgári lakosságnak pedig e küldetéshez történő csatlakozását nem tekinthetjük másnak, mint a túlélés ösztönös megtestesülésének. Míg az előbbiek célja a Budai-hegyeken keresztül a német arcvonal elérése volt; addig utóbbi a háborús célponttá vált magyar civilek kétségbeesett küzdelme volt a túlélésért folytatott harcban.

Éppen Ungváry volt az, aki tisztázta, hogy noha a kitörés összes tisztjeinek töredéke, azonban a sikeresen kitörő német tiszteknek viszont már nem teljesen jelentéktelen halmaza volt érintett nemzetiszocialista bűncselekményekben. A rettenetesen sok civil emberáldozatot követelő kitörés a világégés kitörölhetetlen és mai fejjel elképzelhetetlen mértékű vérfürdője volt, ahol menekülő családokat irtottak ki, gyermekeket öltek halomra a kíméletlenül gyilkoló szovjet katonák. A kitörés ma is egy tátongó seb, amellyel sokan még ma sem tudnak szembenézni…