Gelléri Andor Endre 1906. március 30-án született Budapesten egy szegény zsidó munkáscsaládban, Gelléri (Grünhut) József (1880–1938) lakatosmester és Fränkel (Krausz) Sára (1880–1973) gyermekeként.
Noha 1917-tól az Árpád Gimnáziumba járt, azonban végül apja nyomdokaira lépve fém- és vasipari technikumban végzett 1926-ban. Már ekkor vonzotta az irodalom és jelentek meg írásai különböző lapokban. Tehetségére sokan felfigyeltek, többek között Mikes Lajos, az Est szerkesztője, aki a lap irodalmi pályázatára írt novelláját olaszországi és németországi ösztöndíjjal jutalmazta. A főként fizikai munkákkal kenyerét kereső, de sokszor munkanélküliként tengődő óbudai írózseni műveit a kor legnagyobbjai méltatták. 1928 és 1940 között több tucat novellája jelent meg a Nyugatban és más folyóiratokban. Az 1933-ban Szomjas inasok címmel megjelent novelláskötetét Baumgarten-díjjal jutalmazták.Gelléri Andor Endre hatalmas beleérző képességgel tudta ábrázolni a munkáslét tragikus eseményeit. Élese szemmel, „tündéri realistaként” ábrázolta a két világháború közötti munkásság életét, s korának nyomorúságát.
1941-től kezdődött kálváriája, amikor is zsidó származása miatt először hívták be munkaszolgálatra. Ekkor írta meg Egy önérzet története című, végül csak 1957-ben megjelent önéletrajzát. 1944-ben az ausztriai mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került, s ugyan a tábor felszabadítását megélte, azonban 1945. májusában tífuszban halt meg a felső-ausztriai Hörsching városának kórházában.
