Kolodko szobrok nyomába invitálnak bennünket Budán

Kolodko Mihály, kárpátaljai szobrászművész budai alkotásait fedezhetik fel az érdeklődök egy városi barangoláson.

„Fedezzük fel Buda rejtett mini kincseit egy különleges városi barangoláson! Olyan apró alkotások nyomába is eredünk, amelyeket a világhírű szobrász, Kolodko Mihály helyezett el a budai utcákon és tereken. Ezek a mini szobrok nemcsak meglepnek, hanem mosolyt is csalnak az arcunkra – igazi kincsvadászat vár ránk! Ez a séta egyszerre játékos, nosztalgikus és kulturális élmény – tökéletes program családoknak, baráti társaságoknak és mindenkinek, aki szeretné más szemmel látni a város meghatározó tereit.” – írják a szervezők a beharangozóban.

 

A séta a Rudas Gyógyfürdőtől indul és a Duna vonalán haladva a Batthyány utcától egészen a Széll Kálmán térig tart.

Az idén 47 éves ungvári születésű Kolodko Mihály a kortárs városi szobrászat különutas művésze, aki apró méretű alkotásaival vált nemzetközileg is ismertté. Művészeti tanulmányait Kárpátalján kezdte, majd Lvivben teljesítette ki, ahol klasszikus szobrászati alapokat szerzett. Korai munkáiban még a hagyományos, nagyléptékű köztéri formák felé fordult, azonban hamar váltott, felismerve a városi gerillaszobrászatban rejlő lehetőségeket. Első kisplasztikái spontán, váratlanul jelentek meg a városi térben, és idővel sajátos vizuális „nyelvvé” álltak össze. Érdeklődése a személyesebb, közvetlenebb hatású alkotások felé tolódott, amelyek nem hivatalos megrendelésekhez kötődnek, hanem az személyes önkifejezéshez. Magyarországra költözve Budapest is ennek a játékos, mégis gondolati rétegekkel telített világának színterévé vált. Munkái gyakran idéznek meg ismert figurákat vagy történelmi utalásokat, miközben finom iróniával reflektálnak a jelenre. A miniméret ma már tudatos, virális eszköz: a néző bevonására és a felfedezés élményének megteremtésére szolgál. Kolodko művészete abban is újdonságot jelent, hogy a városi környezet rejtett rétegeit aktiválja, és újfajta kapcsolatot teremt mű és közönség között.

A sétákat két időpontra, 2026. április 11-én 10:00 és 14:00 órára hirdették meg, amelyek a Rudas Gyógyfürdő főbejárattól majd (1013. Budapest Döbrentei tér 9.)

A Budavári Önkormányzat által szervezett sétákra, itt lehet jegyet vásárolni.

Kapcsolódó cikkeink

Huszka Jenő, a magyar operett hercege

1875-ben éppen ezen a napon, április 24-én született Szegeden Huszka Jenő zeneszerző, aki a bécsi operettel egyenrangúvá tette a magyart. Ha Kálmán Imre volt az operett császára, Lehár Ferenc a királya, akkor a Bob herceg zeneszerzője, Huszka Jenő volt a műfaj hercege. A magyar operettmuzsika klasszikusa, a legendás zeneszerző itt a vízivárosi Fő utcában, annak 15-ös számú házában élt egészen haláláig.