Február hónap neve a latin „februare” megtisztulás igéből ered, amely az ókori Rómában eredetileg az év utolsó hónapja volt, a megbánás, a bűnök meggyónásának, a szellem megtisztulásának ideje. A rómaiak készülve a tavaszra, a termékenységi ünnepét is ekkor tartották. Európában a tél „megtörésének”, a fény visszatérését hónapja. Február a tél utolsó hónapjának számít az északi féltekén, még akkor is, ha az időjárás ezt nem mindig igazolja.

Az általunk hozott verstriász mindegyike a február hónaphoz kapcsolódik, költőik pedig mindhárman itt éltek. Babits Mihály a Krisztinavárosban három helyen is lakott, Tóth Árpád a Várnegyedben, az egykori Werbőczy utcában, ma Táncsics Mihály utca 13-ban élt családjával, míg az eredetileg erdélyi költő, Kányádi Sándor a Duna mellett elterülő Vízivárosban talált otthonra. Az ő verseikkel köszöntjük februárt, s kissé türelmetlenül búcsúztatnánk már a telet.

Babits Mihály: Tavasz előtt

A fák az égre nyujtják mezítlen karjukat,
„Ruházzatok fel minket!” kérik a mennyeket.
„Adjatok bő ruhának lobogó lombokat,
húzzatok ujjainkra zöld selyemkesztyüket.”
A domb görbítve hátát sütkérez a napon
és szól: „Tavaszi tarka ruhámat megkapom,
zöld bársony lesz a vállam, tollas a kalapom
virágos fák tollával tollas a kalapom.”
A fázós öreg föld is új ruhájára vár
s fázón röpül az űrben, mint egy vedlett madár,
szeretne napanyjához közelebb szállni már
s meleg ölébe bújni, mint egy vedlett madár.

Tóth Árpád: Februárius

Februáriusban alighanem tél lesz,
Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz,
Édesebb piros színt adva minden rúzsnál,
Békebelibb színt már sápadt háborúsnál.

Acélkorcsolyáknak finom zaja ha von,
Láthatsz boldog népet a ligeti tavon,
S láthatsz úri nyüzsgést lokálban és bárban,
S felkurjanthatsz vígan: Be jó február van!

Csak aztán, ha jégről s bálakból kilépnek,
Megmaradjon kedve a mulató népnek,
S ne lenne példájuk olvadó hóember,
Hanem igaz szívű, hűséges jóember…

Kányádi Sándor: Február
‍
Reggel
‍
Reggel
az ember
ki se lát,
annyi, de annyi
jégvirág
nyílott az éjjel
az ablakon.
És szánkáz a szél
az utakon.
‍
Délfelé
‍
Ereszt
az eresz:
csöpp-csöpp-csurr!
Izzad a hó és
kásásul.
Fázik a hóember,
didereg.
Kacagnak rajta
a verebek.
‍
Estefelé
‍
Bújnak a cserepek
alá a verebek:
csip-csirip.
Hideg van, hideg
a mindenit!
Az ablak üvege
citeráz, szaporáz.
Az ajtón ijedt kis
szelecske kotorász.
Brummog az erdő is,
dörmögő hanglemez.
Morog a medve.
Ébredez.
‍