Palotaőrből Burgzsandár: Királyi lakomák vendéglője
Kabon József (1833-1904) bécsi palotaőrből avanzsált ismert budai korcsmárossá. Még fehér köpenyeges, daliás burgzsandár volt, amikor beleszeretett egy budai vendéglős özvegyébe, Menner Teréziába, s feleségül vette. Az ifjú párnak nem csak a Gellérthegyen, de a Németvölgyben, sőt még Kelenföldön is volt szőlője. Az Attila utca, illetve körút 32. számú házban éltek hitvesével, s 1884-ben itt, a ház földszintjén nyitották meg vendéglőjüket, amelyet a budaiak szimplán csak Burgzsandárnak neveztek el annak tulajdonosáról. A vendéglő elsősorban a nyugalmazott katonatisztek, s Ferenc József budai tartózkodásakor az itt szolgáló húsvér burgzsandárok egyik találkozó helye volt.
„Igen, ez a nyár…” – a 125 éve született Márai gondolatai a júliusról
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
„Most kikiáltom, élni, élni szép” – Kosztolányi versével köszöntjük a napfényes júliust
Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.
Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot
„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.
„Kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán…” – így írt Márai a júniusról
„Tegnap éjjel még esett, májusban… de reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett. Pitymallatkor partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki, ahol a nők és a férfiak másképpen öltöznek, az utcákon változott, kissé keleties élet zajlik, s különös, fehér félhold úszik az égen. Júniusi reggeleken, mikor a város még az első hőség fátylaiba burkoltan piheg, kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán át a Dunára, amely valahogy elemibb most, mint tegnap volt, áradóbb és kegyetlenebb. Tegnap még úgy tudtam, hogy Göd felé halad; ma eszembe jut, hogy a tenger felé is halad…”- így írt Márai Sándor a nyár első hónapjáról, melynek érkezésével már jól tudjuk: elérkezett a nyár is.