„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – helytörténeti programajánló
„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.
Márai Sándor így írt az augusztusról
Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. „Budán könnyebben lélegeztem” – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.
„A nyár az én szerelmem, érte égek…” – írta gyönyörű versében Kosztolányi
Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1904 nyarán született meg a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb mesterének tollából a Nyár című szonett, amely a Logodi utca egykori lakójának szerelmes ódája a legmelegebb évszakhoz, a nyárhoz.
Versbe rejtett obszcén poénnal üzent Kosztolányi Dezső legjobb barátjának, Karinthy Frigyesnek
A magyar irodalomtörténet talán legszórakoztatóbb kapcsolata volt a két bohém budai zsúrpubi, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes legendás, elválaszthatatlan barátsága. Még a Négyesi-féle szemináriumokon kötöttek örök barátságot, s onnantól kezdve folyamatosan ugratták és megtréfálták egymást. A Nyár, nyár, nyár című költemény is ennek az élcelődésfolyamnak az egyik, s talán legviccesebb mementója.
„Szikrázó az égbolt, aranyfüst a lég…” – legnagyobb költőink a kánikuláról
A szinte minden nyelvben ismert és élő kánikula szó a latin kiskutya (canicula) kifejezésből ered. Amely egyszerre jelentette a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagkép legfényesebben ragyogó csillagát, a Szíriuszt, valamint a nyári hőséget, amely az ókori Rómában jellemzően a nevezett csillagkép jegyében köszöntött be.