Versbe rejtett obszcén poénnal üzent Kosztolányi Dezső legjobb barátjának, Karinthy Frigyesnek
A magyar irodalomtörténet talán legszórakoztatóbb kapcsolata volt a két bohém budai zsúrpubi, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes legendás, elválaszthatatlan barátsága. Még a Négyesi-féle szemináriumokon kötöttek örök barátságot, s onnantól kezdve folyamatosan ugratták és megtréfálták egymást. A Nyár, nyár, nyár című költemény is ennek az élcelődésfolyamnak az egyik, s talán legviccesebb mementója.
Számtalan anekdotát olvashatunk róluk és egymással szemben elsütött poénjaikról.
Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.
- írta Kalmár Tibor A nagy nevettetők - Sztorik a pesti éjszakából című könyvében.
De ha éppen nem volt más poénjuk, akkor az állandó párbeszéd volt közöttük, hogy Kosztolányi azt mondta Karinthynak:
- Akármit mondsz, akármit írsz, te fogsz előbb meghalni.
Karinthy rendre az válaszolta, hogy
- Fogadjunk egy tízesbe. Ha te halsz meg előbb, adsz nekem egy tízest.
A valóéletben végül ebben Karinthynak lett igaza, hiszen Kosztolányi két évvel korábban, 1936-ban ment el, mint legjobb barátja.
A Nyár, nyár, nyár című vers egy akrosztichon, ami azt jelenti, hogy a verssorok kezdőbetűi összeolvasva egy értelmes szöveget, ez esetben egy „baráti üdvözletet” adnak ki. A vers ajánlásában a következő szöveg olvasható:
„Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.”
És akkor nézzék csak a titkosított üzenetet, íme!
A magyar képzőművészet, a századfordulós magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak a 180. születésnapját ünnepeljük.
Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.
Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
