Nemes Nagy Ágnesnek November című verse egy újabb bizonyíték arra, hogy a XX. századi magyar irodalom legtehetségesebb magyar költőnőjét tisztelhetjük benne. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró 1952-1957 között az I. kerületi Petőfi Gimnázium tanára volt, ahol magyart és franciát tanított.

Nemes Nagy Ágnesnemesi származású ügyész apuka és a tanítónő anyuka közös gyermekeként született 1922-ben. 1939-ben itt a budai Baár-Madas Református Leánylíceumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) a magyar–latin–művészettörténet szakokon diplomázott. Ekkoriban küldte el Szerb Antalnak (1901-1945) is  néhány versét, aki 1941. augusztus 28-án kelt válaszlevelében így méltatta a fiatal költőnőt:

Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlentől és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb örömöm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom: A versei jók, Maga tehetséges és egyáltalán nem érzek lelkiismeretfurdalást, ha arra biztatom, hogy folytassa…

Hamarosan barátságot is kötöttek, s a fiatal költőnő plátói szerelmet is táplált mestere irányába. Ennek talán csak a Lengyel Balázzsal (1918-2007) kezdődő kapcsolata vetett végett. 1952-1957 között a krisztinavárosi Petőfi Gimnázium tanára volt, ahol magyart és franciát tanított a diákoknak. 1958-ban Lengyellel külön váltak útjaik, de barátságuk szinte egész életükben megmaradt. De most nézzük csak November című versét így a hónap elején!

‍Nemes Nagy Ágnes November

Mint langyos emlék, úgy dereng fel
a kék és rózsaszín november,
az év emlékszik. Téveteg
tollakkal hull a szürkület.

S mint akit a szerelem elhágy,
de vele még a szerelem-vágy,
úgy áll a fa a dombtetőn.
lombtalanul, de reszketőn.

Kovács-tűz lobban a barakkban,
kint egy ló méláz, takaratlan,
reásuhint oldalt a fény,
parázslik a szőke sörény.