A Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró a XX. századi magyar irodalom egyik fényesen ragyogó csillaga volt. Most a születésnapos költőnő 1958-ban megjelent Január című versével emlékezünk rá és köszöntjük az év első hónapját.

Nemes Nagy Ágnest egy budai lány volt, aki 1939-ben itt a budai Baár-Madas Református Leánylíceumban érettségizett, majd bölcsészkar magyar–latin–művészettörténetszakok elvégzése után – 1952-1957 között – itt az krisztinavárosi Petőfi Gimnázium magyar-francia tanáraként tanított.

Azt hiszem, másodikban vette át osztályunk irodalmi »gondozását«, hamarosan nagy tisztelet övezte lényét, lendületét, tudását, rokonszenves indulatosságát, úgy az egész tanárnőt.

– írta róla egykori diákja, Tandori Dezső (1938-2019) Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, Költészetregény című művének a Nem alhatott akkor éjszaka című alfejezetében. De most olvassuk együtt ezt a kiváló verset, s köszöntsük vele az újévet!

Január

‍

Hová jutottam? Nem tudom.

Szeretni, nem szeretni: vétek.

Ha volna még akáclevél,

azon számlálnám érverésed.

A magamét is számolom,

a csontok közti félsötétet

fél-éjszakán át szaggatom –

ha volna még akáclevél,

felelni tudna értem, érted –

egy alvadt vér a mellkasom.

*

Hogy füstölgött az a folyó,

hogy füstölgött a téli alkonyatban!

Érzett az alvilági hő,

még átsütött a földalatti katlan,

melyből zuhogva dőlt elő –

a zúzmarás, fehér sötétben

egy sor fekete nád, s a gyéren

hófoltos, néma, sík mező –

hogy füstölögne itt a vérem,

az alvilágból felszökő,

hogy füstölögne a félsötétben.

*

Hosszabbodik a nap az évben,

ez szült: téli napforduló.

Most kéne újra megszületni,

mint egy folyó.

Vagy a sötét, magánvaló

természet odvaiba halva,

hol nem nő már akáclevél,

inkább letérdelek a partra,

s a sűrű, alvilági vízzel

míg gyéren szálldogál a hó

keresztet rajzolok magamra.