Noha Radnóti Miklós (1909-1944), a tragikus sorsú magyar költő sosem élt a Budai Várban, ennek ellenére tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. Erről tanúskodik néhány – a költő feleségének, Gyarmati Fanninak a hagyatékából előkerült– fotó. Az alábbi vers önálló kötetben Radnóti Naptár című versciklusának kiadásaként jelent meg először 1941. decemberében a Hungária Kiadó jóvoltából, de már 1942-es keltezéssel. Önálló versként pedig először a Babits által szerkesztett Nyugat közölte 1940 nyarán.
A fotó néhány évvel korábbi, 1937 nyarán készült a népszigeti, ingyenes Duna-parti strandon, amikor a folyamatosan nélkülöző és pénzgondokkal küszködő költőnek és a fényképező objektívébe mélyen belenéző szerelmének minden örömforrása a nap, a víz és a másik szerelmes érintése volt. Ekkor még egyikük sem sejthette, hogy – alig négy esztendő múlva – 1944 nyarán Radnóti egy lágerben, titokban írja majd le a világirodalom legszebb szerelmes verseit, s az év végén már egy tömegsír mélyére hajítják – az ezen a képen még napfürdőző – magyar költő testét. S most 2025. július első harmadának végén belénk hasít egy géniusz üzenete a nem is olyan távoli múltból.
Radnóti Miklós: Július
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.
