
Mintha Tóth Árpádot köszöntenék a róla elnevezett sétány cseresznyefái
A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, (korábbi néven gróf Bethlen István bástyasétány, Bástya sétány) nem csak a külföldi turisták számára közkedvelt hely, a fővárosból, de vidékről is sokan látogatnak el ide az idilli környezet, a kilátás, no és persze a közelben lévő sok látnivaló miatt, különösen áprilisban, amikor a cseresznyefavirágzás páratlan látványt nyújt.
A középkorban ez a területen hadicélokat szolgáló sikátor volt. 1720-ban, két évtizeddel azután, hogy kiűzték a törököket, kettős fasort telepítettek. 1810 tájékán járható út fejlődött ki. Sétánnyá Buda visszafoglalásának 250. évfordulójára alakították, 1934-36-ban.

A második világháború rombolásait követően helyreállítási munkálatokat végeztek, ekkor, 1960-as évek végén nyerte el mai formáját, 2005 és 2011 között pedig felújították. A japán cseresznyefákat csak 2006-ban és 2009-ben telepítették.

A terület mai nevét a 20. század egyik legnagyobb magyar költőjéről, a közelben lakó Tóth Árpádról kapta, 1946-ban. Tóth Árpádot a Nyugat Ady Endre után a második legjelentősebb költőnek nevezte, költői világképének egysíkúsága viszont árnyalja ezt az értékelést. Művészetét az ember kielégíthetetlen vágyai, a fölfokozott magányérzet, a tétovaság, és melankólia hatja át.
Egy biztos, az 1886. április hónap 14. napján született költő testileg éppen olyan gyönge alkatú volt, mint az éppen ugyanebben a hónapban, és ezekben a napokban tündöklő japán cseresznyefák csodaszép virágai, költészete pedig legalább annyi szépséget adott az utókornak, mint az ezekben a napokban ezrek által csodált virágzás.
A költő nagyon fiatalon, mindössze 42 évesen hunyt el, tüdőgumókorban, 1928. november 7-én.
Tóth Árpád: A tavaszi sugár…
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…
1918.

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.