105 évvel ezelőtt éppen ezen a napon – 1921. január 15-én – kötött egymással házasságot Tanner Ilona, alias Török Sophie és Babits Mihály. A költőnő és a költő filmbe illő megismerkedése és nem mindennapi egymásra találása feltehetően a két világháború korszak egyik legmodernebb szerelmes története.

Babits Mihály (1883-1941) az első nagy világégés utáni, s egészen 1920 decemberéig megjelent verseiben főként a társadalmi felelősségvállalás, a közügyek iránt fogékony poeta doctus arcképe jelenik meg, azonban az újév új hangot hozott a költő Nyugatban megjelent műveiben. Nem véletlenül… Ekkoriban ért véget a társa nélkül maradt, s új társ után szomjazó Ady özvegyének, Csinszkának és Babitsnak kissé zavaros szerelmi kapcsolata.

A Költészet és valóság című novellájának egyik szereplője egy a neves mestert rajzaival véleményezésre felkereső lány. Valahogy így ismerkedett meg egymással Tanner Ilona (1895-1955) és Babits Mihály is. Persze az élet mindig regényesebb, kacskaringósabb, mint az irodalom. Tanner Ilona is Babitstól kért volna véleményt verseivel kapcsolatban.

Tanner Ilona 1895. december 10-én született Budapesten német anyanyelvű családban, így nem csoda, hogy csak iskolában kezdett magyarul beszélni. A feltűnően szép és hatalmas ambíciókkal rendelkező lány nem tanult jól, bukdácsolt, s apja korai halála után gépírónőként kényszerült elhelyezkedni. Idővel a Külügyminisztériumba került, ahol irodasegédként dolgozott. A főnöke abúzálta, kiszolgáltatottságában végül engedett a zsarolásnak, de előtte szüzességét egy barátjával vetette el. A nem kívánt kapcsolatnak nem kívánt terhesség, abortusz, majd meddőség lett a vége, amit sosem tudott megbocsátani magának.

A fiatal költőnő már 1920. június 30-án kelt levelében ismeretlenül is arra kérte Babitsot, hogy legyen szíves és olvassa el verseit, s amennyiben jónak találja őket, jelentesse meg a Nyugatban. Babits ugyan ígéretet tett rá, hogy eleget tesz a fiatal nő kérésének, azonban erre a költő fontosabb elfoglaltságai miatt mégsem került sor. Tanner Ilona – megunva a közel féléves várakozást – novemberben felkereste a költőt lakásán, s bekopogott a költő Reviczky utcai lakásának ajtaján, ahol éppen a pénzügyi gondokkal küzdő költőtehetség, Szabó Lőrinc is lakott. Babits tanítványa és barátja egy igazi „ragadozó” volt, s annak rendje és módja szerint elcsábította a verseivel „házaló” fiatal lányt.

A lány – ekkor még Szabó Lőrinc partnereként – bejáratos lett a Reviczky utcai lakásba, s ahol egy alkalommal orgiát tartottak, amelynek eredményeként Babits kvázi elkérte a lányt barátjától, Szabó Lőrinctől. Babitsnak, az örök agglegénynek eredetileg esze ágában sem volt megházasodni, de imponált neki a csinos és fiatal nő rajongása, s a társadalmi korlátokat is áttörő modern nő céltudatossága, avantgárd jelleme. Végül maga Szabó Lőrinc kérte meg telefonon a lányt Babitsnak, aki erre különösebb habozás nélkül igent mondott néhány perccel korábbi kedvesének.

Az újdonsült pár 1921. január 11-én – az ötödik találkozásuk alkalmával (!) – félre dobva a konvenciókat még ezen a napon – Szabó Lőrinc és Komjáthy Aladár társaságában – megtartották eljegyzésüket. A házasságra pedig egy enyhe, szombati napon, 1921. január 15-én került sor.

A költő életvitele ezután megváltozott, a Reviczky utcai háromszobás lakásban élénkebb lett az élet, Török Sophie elfoglalta a háziasszony szerepét, s mindenben segítette férje irodalmi érvényesülését, karrierjét. Az itáliai mézeshetek előtt Babits szekszárdi rokonságát kiengesztelő családlátogatásra érkező ifjúpárt kisebb szenzációként fogadta a város. A nászútról visszatérve Babits korábbi zaklatott élete kisimult, a próbára tevő időket megélt költő élete rendezetté, nyugalmassá, kiegyensúlyozottá vált. A háztartás vezetése mellett Török Sophie intézte Babits levelezését, ő vezette az író naptárát, beszélte le találkozóit. Csak a gyermek hiányzott a látszólagos idillből, ezért örökbe fogadták Tanner Ilona öccsének, Tanner Béla ügyvédnek és a cselédjük, Bíró Irmának a kapcsolatából született törvénytelen kislányát, Ildikót (1928-1982).

A házaspár Budára költözött: az Attila út 133-as számú ház első emeleti lakásában 1931 áprilisától 1937 augusztusáig élt, majd ekkor a 103. szám alatti modern Bauhaus-stílusú háznak, a korábbinál jóval nagyobb, negyedik emeleti lakásába költöztek át, ahol Ildikónak már külön szobája is volt. Itt laktak egészen 1940 májusáig, amikor is – a megnövekedett könyvtár miatt szűkössé vált lakásból – a költő utolsó budai otthonába, a Logodi út 31-be alá költöztek át.

Szörnyű köd van, elsüllyedt a Vérmező. Ha kinézek az ablakon, csak egy végtelen szürke tavat látok, valami rejtelmes Balatont, amelynek túlsó partja homályba vész. Nem vagyok többé a városban s képzeletem szabadon röpülhet; a házak eltűntek s azt rajzolok helyükbe, amit akarok.

– írja Babits Szekszárdi Kadarka című írásában.

Ha a Várból indulunk egy rövid Babits-sétára, akkor a Bugát lépcsőn a Logodi utcában található egykori lakásához érdemes elsőként érkeznünk, ahol Babits igazából már alig töltött időt, hiszen betegsége, torokrákja végstádiumában, 1940 tavaszán költöztek át ide. Egy utcával lejjebb, az Attila úton pedig érdemes elzarándokolni mindkét lakhelyéhez, amit emléktáblák jeleznek a fent említett házak falán.

Babitsnál 1938-ban gégerákot diagnosztizáltak, megműtötték , ettől kezdve  csak  a „ beszélgető  füzet” segítségével tudott beszélni egészen1941-ben bekövetkezett haláláig.

És mi lett Tanner Ilonábval és Babits Ildikóval? Mi lett kettejük sorsa?

Erre Székely Lászlónak, az ELTE Polgárjogi Tanszékének egyetemi tanárának „A jó mostoha történetét még nem írták meg…” című könyve ad választ. Ő írta meg ugyanis Babits Mihály özvegyének és örökbefogadott lányának pereskedésekbe torkolló kálváriáját. A könyv főszereplői Babits Mihályné Török Sophie és a költővel örökbefogadott lánya, s egyben unokahúga, Babits Ildikó, illetve a már elhunyt örökhagyó költő, Babits Mihály, valamint Basch Lóránt, a Baumgarten Alapítvány kurátora és ügyvédje, aki az özvegy meglehetősen elfogult segítője volt a pereskedés során. Székely tanár úr kötete nem csak izgalmas irodalomtörténeti különlegesség, hanem egyben családtörténeti és jogtörténeti munka is. A peranyag feldolgozásából kikerekedő történet két szomorú sorsú ember kapcsolatának elmérgesedéséről szól, ami mindkét fél részéről is tele van kicsinyes emberi frusztrációkkal és szívkamrákig hatoló lelki tőrdöfésekkel. A Jaffa Kiadó gondozásában 2021-ben megjelent könyv címe is Török Sophie egy korábbi, Nem vagy igazi című írásából való ídézet, mely így szól:

S most már mindig rejtőzve hazugságok közt és rossz lelkiismerettel kell élni! mint báránybőrbe bújt farkasnak a bárányok közt! És egyszer jönni fog a nehéz óra, mikor semmivé foszlik minden áldozat, mikor majd vallani kell és sírva védekezni: – egyszer a gyermek majd kérdezni fog… és ítélkezni… […] Igaz, a mostoha rossz. A jó mostoha történetét még nem írták meg, ilyen nincs is.

A gyarló emberi fordulatokban gazdag pereskedés Babits egykori írógépének tulajdonlása feletti civakodással indult, s a később csak „írógép-perként” elhíresült ominózus jogvita több mint egy évtizeden át elhúzódott. A szeretetből gyűlöletbe hajló anya-lánya viszony végleges megromlásának hátterében lelki útvesztőkbe érünk, történetük nem csupán egy klasszikus hagyatéki per, amiben az ellentétük kijegecesedett. A könyv tárgyköre Babits Mihály özvegyének és nevelt lányának fokozatosan megromló és bírósági eljárásokba torkolló csatározása. A konfliktus valódi oka az volt, hogy a költő halála után összeomlott özvegy mindenféle szempontból alkalmatlannak tartotta Babits Ildikót a költő hagyatékának ápolására, illetve megóvására. Ildikó nemtörődömsége, szorgalmának hiánya, a tanulás iránt tanúsított érdektelensége, majd morális éretlensége ellenérzést váltott ki a „mostohából”.

Az először villamoskalauzként elhelyezkedő, majd a férfiak után is egyre jobban érdeklődő Babits Ildikó feltételezhetően elhanyagolta betegeskedő nevelőanyját. Sérelmeikkel terhelt kapcsolatukat tovább nehezítette, s a lány lelkében súlyos sebet ejtett az is, amikor a költő halála után egy újságcikkből értesült arról, hogy Babits és Török Sophie nem édes szülei voltak. A kapcsolatuk végül „casus belliként” a már említett írógép-ügy miatt mérgesedett el, s vált kiengesztelhetetlen ellentétté. Babits Ildikó ugyan megörökölte a Babits-hagyaték jelentős részét, azonban mivel időközben az Egyesült Királyságba disszidált, így – az államszocializmus jogrendelkezéseinek értelmében – sosem fért hozzá örökségéhez. A jogerős bírói döntés alapján Babits Ildikó kizárólagos joggal rendelkezett a szerzői jogok felett is, de annak gyümölcseit sem élvezhette a fent említett okok miatt. Az 1969. évi III. törvény passzusai „társadalmi érdekből” lehetőséget teremtettek arra, hogy maga az állam rendelkezzen a szerzői jogok felett. Babits Ildikó végül nyomorúságos körülmények között halt meg egy otthonául szolgáló lakókocsiban, tuvcatnyi macskája között 1982-ben a Mersey folyó partján.