A karácsony az egyik legszebb és legfontosabb keresztény ünnep. Ilyenkor Jézus Krisztus, a Megváltó születésére emlékezünk a szeretet ünnepén. A karácsonyi ünnep számtalan művészt ihletett meg az elmúlt évszázadok során. Mi most öt magyar festő alkotását mutatjuk be a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből.
Az 1957-ben alapított Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben költözött a Budavári Palotába, s azóta is az egyik legnépszerűbb magyar múzeum. Az MNG gyűjtemény alapját eredetileg a Szépművészeti Múzeum több mint húszezer tételt meghaladó modern szobor-, érem- és grafikai gyűjteménye képezte, mely később kiegészült a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Osztályának anyagával, így gyakorlatilag majdnem egy teljes évezred művészeti anyagán keresztül tekinthetjük meg a magyar képzőművészet fejlődését. A Festészeti Osztály jelenleg több, mint tízezer tételt számláló gyűjteménye az 1800 és 1945 közötti magyar festészet alkotásait őrzi, amelynek gyűjteményalapja egészen a XIX. század közepéig, a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet Nemzeti Múzeumban bemutatott kiállításáig nyúlik vissza. A teljesség igénye nélkül olyan művészek legjelentősebb alkotásait találhatjuk meg, mint Barabás Miklós, Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Csók István, Munkácsy, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és Vaszary János, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos és Ferenczy Károly. Most random öt festményt mutatunk be, amelyek témája a karácsony.
Csók István (1865-1961) 1914-ben festette meg Züzü a karácsonyfa alatt című alkotását, amelyen a művész becenevén szólított kislányát örökíti meg. Ők egyébként – a művész, felesége és kislánya – a Várnegyedben található Hunfalvy-villában éltek 1919-1924 között.
Rippl-Rónai József (1861-1927) Karácsony című festménye Kaposváron készült 1903-1904 között, ahol otthonának szobái remekművei témájául szolgáltak. Ezzel a szobabelsővel is több képén találkozhatunk, itt most a karácsony miatt picit más. A kép „előterében” látható fekete alakok, az elmúlás, a múlandóság, az emberi gyász allegóriái, míg a karácsonyfa és a színes, szinte túldíszített enteriőr meglehetősen erős kontrasztot képeznek a két komor alakkal szemben. Az elmúlással így kerül szembe, mintegy ellentételezésként a karácsony örök, már-már időtlen ünnepi varázsa.
Réti István (1872-1945) Bohémek karácsonyestje idegenben című festménye valóban idegenországba vezet bennünket, egész pontosan Münchenbe. A Hollósy-tanítvány ünnepi honvágyat megörökítő festménye kapcsán Bellák Gábor, művészettörténész szolgált még 2018-ban megjelent írásában egészen izgalmas és érdekes részletekkel:
A magyar festészet legkülönösebb karácsonyi képén nincsen sem gyertyafény, sem karácsonyfa, de még egy kis hóesés sem. Csupasz, szegényes szobában háromfős kis társaság mereng a petróleumlámpa körül. Bohémek, ahogyan a kép címe is sugallja: Bohémek karácsonya idegenben… (…) A bohémság egy modern életérzés, művészi életforma volt, ami nagyon közel állt ahhoz, amit Puccini elevenített meg a Bohémélet című operájában 1896-ban. Az ő művének alapja pedig Henry Murger „Jelenetek a bohéméletből” című elbeszélés-sorozata volt, amely 1845-49-ben, egy párizsi folyóiratban jelent meg. A francia „bohém” szó eredetileg cigányt jelentett, s a magyar sajtóban még az 1870-es években is úgy írnak a francia realisták bohém világáról, mintha azok cigányok lettek volna. Az 1890-es évekre aztán Magyarországon is meghonosodik a bohémság modern fogalma, valahogyan úgy, ahogyan az Új Idők című lapban olvashattuk 1896-ban. A történet a müncheni magyar piktor-közösségről szól, akik nincstelenek voltak, de minden gondolatuk a szent művészet körül forgott: „Most mesélni fogok önnek ezeknek a bohémembereknek életéről. Szinte veszedelmes kimondani ezt az idegen szót. Sokféle értelmet adtak neki az emberek, nálunk rámondják mindenkire, a ki nappal alszik, éjjel meg csavarog. Ön azonban tudja, hogy a bohémia másfajta emberek világa. Hogy az ő közösségükbe jusson valaki, ahhoz két dolog kell: szív, meg művészet. A mi fogalmaink szerint talán elválaszthatlanul egy ez a kettő. […] Ilyen estéken szövődtek egyiknek-másiknak agyában azok a képek, a melyek aztán sok fáradság és sok baj közt megtalálták az útat a fejtől a vászonig. Csupa magyar kép, szinte odaérezve a vászonra. A bohém-emberek így csinálták a maguk művészetét. Nem kértek egy csöpp elismerést, nem is kellett nekiök semmi abból a külső világból.” – Bizony, ugyanaz a Lyka Károly írta ezeket a sorokat, aki 1893-ban valóban lekötelezettnek érezhette magát, hogy festőbarátja végre emléket állít a bohémeknek is. Lyka és Réti tehát az elsők között voltak, akik már mai, modern értelmében használták a „bohém” fogalmát. Nem is kellett Lykának látnia a képet ahhoz, hogy már a címe alapján érezze: a modern magyar művészet fordulópontjához érkezett. „A Bohémek karácsonyát Réti nem Münchenben, hanem Nagybányán, nagynénjének Széchenyi-liget melletti villájában festette, egy lepedőn kivágott téglány alakú nyíláson nézve az elsötétített szobában lámpa mellett ülő, illetve álló modelleket. Ez egészen biztosan így történt, mert az asztal melletti széken ülő modell én voltam VI. gimnazista koromban. Velem szemben Haracsek Béla osztálytársam ül, az álló alak Réti István unokaöccse: Smidt Sándor.”
Jeges Ernő (1898-1956) Magyar karácsony 1932-ben készült festménye erős, de sallangmentes színeivel igazán különleges, egyedi alkotás. Az ikonikus Nem! Nem! Soha! szövegű plakát alkotója alapítója volt a Szentendrei Festők Társaságának, valamint a Szentendrei Művésztelepnek is. A festő a háború után háttérbe szorult, indexálták, még szentendrei műtermét is elvették tőle. 1956-ban hunyt el.
Bernáth Aurél (1895-1982) 1946-ban megfestett karácsonyi csendéletének hátterében egy szándékosan elnagyolt tipikus budapesti városi életkép, a Duna-part, illetve a Duna látható. A festményen a modern, polgári világ és karácsony tükröződik. A festőművész a belvárosi Stollár Béla utca 4. számú házban élt orvos feleségével, ablakuk pedig közvetlenül a mai Olimpiai Parkra nézett; ez számos festményén visszaköszön.
