Ilyen volt a mesetél a Várnegyedben - képekkel
Ugyan decemberben is voltak már előzményei, de igazából 1987. január 10-én, egy szombati napon kezdődött el az a mára már legendássá vált havazás, amely rendkívüli helyzetet teremtett az egész országban, így a fővárosban és az I. kerületben is, s amit a köznyelv ma már – kissé megszépítve – nemes egyszerűséggel csak mesetélnek hív.
Január 12-én, hétfőn már -17 fokot mértek a hőmérők, reggelre az utcákon a hóesés eredményeként komoly közlekedési akadályok, hótorlaszok épültek, a budai terek és parkok egy része összefüggő hómezővé változott, az autókat közel félméter vastag hó takarta be a Vár szűk kis utcáin, amelyekbe hólapátolással kellett az itt élőknek maguknak utat vágni. Az ország gyakorlatilag megbénult, a fél ország havat lapátolt, de persze azért voltak különbségek, hiszen a Várnegyedben és mondjuk egy Vas megyei zsákfaluban kialakult helyzetet nyilván nem lehet összehasonlítani.
Az viszont mindenütt igaz, hogy miközben este a hétfői adásszünet helyett a pártvezetés elrendelte valamiféle szorongásenyhítésként a My Fair Lady esti televíziós vetítését, így a szokásos lelombozó adásszünetszignál helyett Audrey Hepburn (1929-1993) zseniális színészi alakítását élvezhették a tévé előtt ülők a magyar származású George Cukor (1899-1983) legendás filmjében, és az MSZMP-s elvtársak éjszakába nyúlóan tanácskoztak különböző operatív bizottságokban, addig egyesek szánkózni indultak a Tabánba.
Bár a biológiai nosztalgia miatt az emlékek megszépülnek, amit talán az elrendelt iskolai szünet és az említett bónuszfilm is tovább erősít, az azonban kétségtelen, hogy a közlekedés megbénulása, az országban több esetben emberáldozatokat követelő fagy, illetve az élelmiszer- és gyógyszerellátás akadozása miatt sokan pánikba estek.
A több napos havazás és a helyenként orkánszerű szél az egész országban rendkívüli helyzetet teremtett: falvakat zárt el a külvilágtól, torlaszokat emelt az utakon, s mindez súlyos gondokat okoz a közlekedésben és a közellátásban. Tegnap — Urbán Lajos közlekedési miniszter elnökletével — több alkalommal is ülésezett a Tárcaközi Koordinációs Operatív Bizottság, s a fővárosban és a megyékben is operatív bizottságok alakultak a feladatok összehangolására. (…) A síneket belepte a hó, több budai autóbusz elakadt, rajtuk csak a hóekék segíthettek. A fődiszpécser információi szerint azonban a HÉV-szerelvények minden vonalon járnak, sőt a Batthyány térről induló kocsik egészen Szentendréig viszik az utasokat.
- tudósított a Magyar Hírlap a kialakult helyzetről, 1987. január 13-i lapszámában.
Kivételesnek számított, hogy ezen a hétfőn egy rendkívüli Híradó is beszámolt a nem mindennapi hóhelyzetről:
Néhány nap után az enyhülő hideg hatására újrainduló életet az állampárt vezetői politikai sikerként próbálták láttatni, ennek megfelelően a kormánypropaganda már a tél legyőzéséről adott hírt:
Nem a tél győz, hanem az ember. Újra felélénkültek az utcák — Az ellátási nehézségeket a szállítások késedelme okozza — A gyárakban ismét a termelésre összpontosítanak.
- írta meg például január 15-én a Népszava.
Tény, hogy sokan emlékeznek vissza múltba révedő nosztalgiával 1987. januárjára, most egy picit mi is ezt tettük. Annak ellenére, hogy tudjuk, nem a hó volt szebb, mint az idei, hanem egyszerűen csak jobb volt fiatalnak lenni...
Ha esetleg Önnek vannak a fiók mélyén vagy a családi fényképalbumban olyan fotói, amelyek a mesetél idején készültek a Budai Várban, akkor kérjük szépen, küldje el nekünk azokat és mi szívesen publikáljuk!
(A főképen a Krisztinavárosban található Alagút utcai buszmegálló látható a buszra váró utasokkal az extrém hidegben. Forrás: Fortepan)
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
