Így néz ki egy közel kétszáz éves festményen a Krisztinaváros
Egészen különleges budai látkép tárul elénk a XIX. század elején megfestett képen.
A szakértők által 1820 körülire datált, ismeretlen művész által készített festmény előterében a Csikós Udvar elődje látható körülbelül a mai Stöckl-lépcső perspektívájából, amely ekkor – feltehetően átmenetileg - faraktárként szolgált. Az alkotáson jól kivehető a középkori eredetű torony, amit a török átépítés után ma is Karakas pasa tornyának nevezünk. Nevét Karakas Mehmed pasáról kapta - aki először 1614-ben, majd 1618-1621-ig ült a budai pasa székében –, s akinek saroktorony-ráépítését az eredeti ágyútoronnyal együtt a Budavári Palota XIX. század végi átépítésének idején, illetve alatt bontották le. Elsősorban az akkor készült fényképek, illetve más korábbi dokumentumok alapján történt meg az eredeti torony visszaállítása, a Nemzeti Hauszmann Program egyik különleges állomásaként. Ma hangulatos, kissé törökös tematikájú kávézó, a Pasha Cafe található a toronyban.
A festményen tőle balra a krisztinavárosi Havas Boldogasszony katolikus templom látható, amelynek alapkövét 1795. szeptember 13-án rakták le, és alig két év alatt épült fel Groll Fábián ferences atya irányításával, Hikisch Kristóf (1756-1809) tervei szerint. Maga a plébánia 1821-ben önállósult, amelynek első plébánosa egészen 1839-ig a pozsonyi születésű Majsch Jakab lett. Az eredetileg morva származású Hikischnek egyébként munkáival jelentős szerepe volt a korabeli budai építészet megújításában. Érdekes adalék, hogy hogy itt a templom falai között keresztelték többek között 1848. augusztusában a budavári Eötvös-család akkor 10 napos kis csemetéjét, Eötvös Lorándot, de itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar” és az „anyák megmentője” is.
De a legérdekesebb a képen a beépítetlen budai hegyvidék, illetve a Hűvösvölgy irányába látható tájkép. Az eredeti festmény a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeumban őrzött gyűjteményében található.
De nézzék csak, milyen különleges és csodálatos volt már akkor is innen, a budavári teraszról a Krisztinavárosra néző panoráma!
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
