Radnóti Miklós: Július
Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen
ma délelőtt még s most beborult. Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll
a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.
Két ing repül el róla, két madár,
utána kap a szolga kerités
és csúnya szájjal szitkot kiabál.
Mindent elhord a szél s a kert haját
hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki
és a hasaló kerten úgy fut át,
hogy villámlik sarkának friss nyomán
s a vastaglábu dörgés léptitől
kék foltokat mutogat a homály.
Sűrü szagok csúszkálnak szét elébb,
a felhő később érkezik, köszön
s a száját nagyratátó kertbe lép.
Körültekint ott, pislant komolyan,
villogó zápor zuhan belőle
és mint hulló szög, a csöppje olyan.
(Elállt az eső s a szűk csatornán
víz zúg. Visszatér és hajladozva
jár a gyönge fény a fa ormán.)
