Apponyiak a Várnegyedben

Az 1846. május 29-én Bécsben született politikus grófi családja a Pozsonytól mintegy húsz kilométerre fekvő Éberhardon (szlovákul Malinovo, korábban Eberhart, németül Eberhardt) lévő birtokot és az azon álló kastélyt tekintette otthonának. Apponyi a Bécs melletti Kalksburg jezsuita iskolájában nevelkedett egészen 1863-ig, majd Pesten és Bécsben hallgatott jogot. Az egyetem elvégzése után - a már fiatalon is sok nyelven beszélő ifjú - több éves európai peregrinációja során eljutott Németországba, Angliába és Franciaországba is. Visszaérkezése után, külföldi tapasztalatokkal felvértezve aktív résztvevője lett a magyar politikai életnek, elsőnek 1872-ben választották meg országgyűlési képviselőnek, majd lényegében 1933-ban bekövetkezett haláláig tagja volt a törvényhozásnak. Némi szerelmi kaland után Apponyi végül 1897. tavaszán Bécsben, feleségül vette Clothilde von Mensdorff-Pouilly grófnőt (1867-1942), akitől három gyermeke született.

Apponyi 1920. január 16-án mondta el Párizsban másfél órás védőbeszédét. A magyar belpolitikában nyíltan legitimista álláspontot képviselő, s az európai arisztokrácia royalista köreivel kiváló kapcsolatot ápoló politikus a párizsi béketárgyalásokon a magyar delegáció elnökeként próbált a magyar érdekekért küzdeni, sikertelenül. A rajta biztosan nem múló kudarc ellenére a nemzeti hőssé avanzsált gróf számtalan város és település mellett a főváros díszpolgárává is megválasztották. Budapest Belvárosának egyik központi terét – a mai Ferenciek terét – már akkor, 1921-ben Apponyi térnek keresztelték át. Pedig a budai várnegyed-béli Werbőczy utcai (Ma Táncsics Mihály utca) otthonát csak 55 éves korában vásárolta, s csak a család felvidéki birtokainak elvesztése után költözött be véglegesen. A vásárlást megelőzően a család és maga Apponyi saját tulajdonú fővárosi lakással nem rendelkezett, albérletekben élt, éltek.

Az Alkotmány című lap 1901. október 24-én rövid újságcikkben adott hírt Apponyi Várba költözéséről

Apponyi Albert gróf várbeli lakos - Apponyi Albert gróf addig, amíg egyszerű képviselő volt, szabad idejének jórészét falun éberhardi kastélyában töltötte. Most azonban, hogy a képviselőház elnöke lesz, állandóan Budapesten fog lakni és ebből a végből kibérelte Zichy Jenő grófnak a várban, a Werbőczy-utca 25-27-ik száma alatt levő palotáját. A gróf családjával együtt a legközelebb költözködik át Éberhardról a fővárosba.

Az 1946-tól Táncsics Mihály utca 17. alatti Apponyi-ház ma is áll, falán a politikusról és fiáról, Apponyi Györgyről (1898-1970) megemlékező márványtábla található. Hiszen a kor meghatározó politikusaiként mindketten itt várbéli palotájukban éltek.

A Horthy-korszakban a Nemzetek Szövetségének magyar fődelegátusaként tevékenykedő politikus végül a genfi leszerelési konferencián influenza szövődményeként kialakult tüdőgyulladást kapott, ami végzetesnek bizonyult; Apponyi Albertet 1933. február 7-én, 16:20 perckor, szerettei között érte utol a halál.

A politikus temetésére 1933. február 14-én került sor, a temetési menet az Országháztól a Lánchídon át haladt egészen a Mátyás-templomig, majd ravatalát is itt a templom előtt álló Szentháromság-szobornál állították fel. Első nyughelye pedig – Gömbös Gyula miniszterelnök javaslatára és a parlament döntése értelmében – szintén itt, a Mátyás-templom kriptájában volt. Egészen felesége haláláig itt nyugodott, amikor is -akaratának megfelelően - az első bécsi döntés után visszacsatolt Éberhardon helyezték végső nyugalomra az Apponyi-kápolnában.

A Werbőczy-utcai egyemeletes Apponyi-ház enteriőrjének és az agg gróf világlátásának jellegére utal Kornitzer Béla (1910-1964) 1940-ben megjelent Apák és fiúk című könyvének néhány sora, amely így szól:

A képek, szobrok és emlékek önkénytelenül elindítják az emlékezést a csodálatos aggastyánra, aki messze kimagasló egyénisége volt a magyar politikai életnek. (…) Budai házából, melyet „a Ház"-nak nevezett, minden nap kora reggel 6 órára misére járt a Mátyás templomba.

A fiú, gróf Apponyi György Éberhardon, Pozsony-vármegyében született, 1898-ban. Ő a már említett könyvben így nyilatkozott - picit aktuálpolitikai kérdésekre is utalva - Kornitzernek apjáról:

A mai rendszernek, bár még mindig burkolt, de tetteiben és cselekedeteiben mind élesebben kidomborodott eszmevilágával szemben apám sem alkalmazna többé szordinót. Éppen úgy, mint a választójog kérdésében, amelyben mindig a legélesebb ellenzéki álláspontot foglalta el — ugyanúgy megbélyegezte volna azokat az ezeréves alkotmányunkba ütköző politikai irányelveket, amelyeket az „új stílus" szignatúrájával akarnak a magyar közvéleményre ráerőszakolni. Meggyőződésem, hogy apám is az én éles ellenzéki felfogásomat osztaná ma, ha élne. — Semmi sem volt annyira idegen apám lelkétől — folytatja gróf Apponyi György — mint a közszabadságok béklyóba kötése, a szabad gondolatnak, a feltétlen szabadságnak elkonfiskálása, amely jelenségek eléktelenítik, elcsúfítják a magyar polgárság szabad homlokát.

‍

A Budapesti Tudományegyetemen jogot végzett fiatalember az első világháborúban hadnagyként szolgált a román, majd az olasz hadszíntéren.

1923. május 17-én Budapesten feleségül vette Odescalchi Margitot (1903-1982), de 1934-ben elváltak. Két gyermekük született: Albert György Jenő Zoárd (1926-1998), aki újságíróként dolgozott Belgiumban, valamint Éva Mária (1928-2015), aki pedig Németországban élt.

Apponyi György legitimistaként eleinte a Keresztény Gazdasági Párt országgyűlési képviselője volt, majd belépett a Nemzeti Szabadelvű Pártba, s a budai választókerületben az egyesült ellenzéki pártok listavezetőjeként lett parlamenti képviselő. A németbarát politika királypárti ellenzőjeként a polgári jogegyenlőség, a társadalmi progresszió feltétlen híve volt a magyar királyság keretein belül. Így lett a Polgári Szabadság Párt várkerületi országgyűlési képviselője a háborúban egészen 1944 márciusáig. Ekkor tartoztatták le ugyanis a Gestapo pribékjei, akik Mauthausenbe hurcolták. Szabadulása után sosem tért vissza Magyarországra, 1945 után Belgiumban telepedett le, újságíróként dolgozott egészen 1970. augusztus 7-én bekövetkezett haláláig.

‍