„A Vár Budapest ékszerdoboza, mi pedig szeretnénk megmutatni a kincseit” – interjú Csapó Csaba történésszel

Dr. Csapó Csaba történész számos tematikus séta ötletgazdája és vezetője, feketeöves sétavezető. Ennek a hivatásnak az egyik legismertebb, leghitelesebb és legnépszerűbb képviselője, aki közel tíz éve mutatja meg a történelem, az építészet, az irodalom, a művészetek és a kultúra iránt fogékony magyar embereknek Magyarország kincseit. A NagyonVár tematikus séták tervezésekor kézenfekvő volt, hogy őt, mint céhbelit keressük meg szakmai partnerként.

B. Ferenc Attila (NagyonVár): Évtizedek óta ismerjük egymást, hiszen valamikor az ELTE Bölcsészettudományi Karán nagy örömmel jártam a szemináriumaidra, ezért a tegeződés. Ha jól tudom, nem is olyan régen Dorogról indultál.

Csapó Csaba: A „nem is olyan régen” parányi csúsztatás, de igen, Dorogon éltem és ott jártam gimnáziumba. Innen vettek fel 1990-ben az ELTE BTK történelem szakára, 1994-ben végeztem, majd 1998-ban új- és legújabbkori történeti muzeológus, valamint tanári diplomát is szereztem.

NagyonVár: Ekkor már tanítottál a történelem szakon?

Csapó Csaba: Igen, mert 1994-ben elnyertem az MTA doktori képzésre irányuló 3 éves ösztöndíját, majd szeptembertől a Történeti Segédtudományok Tanszékének keretében a kutatási témámhoz kapcsolódó szemináriumok vezetésével bíztak meg.

__wf_reserved_inherit
Az Európa-ligetben (Fotó: NagyonVár)

NagyonVár: A Bölcsészkaron a legendás fiatal tanárok között tartottak számon, nagy népszerűségnek örvendtek az óráid és viszonylag gyorsan jutottál előre a tudományos ranglétrán is. Mik voltak a legfontosabb mérföldkövek, amiket megemlítenél?

Csapó Csaba: Az említett ösztöndíj nagy motivációt jelentet, aztán 1996-tól tanársegédként, 1999-től adjunktusként, 2011-től habilitált egyetemi docensként tanítottam az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéken.

NagyonVár: A 19. századi magyar történelem kutatójaként sok érdekes témában tartottál órákat, olyan legendás tanárok mellett dolgoztál, mint például Dr. Pajkossy Gábor, a korszak egyik nagy tudora. Én egykori hallgatódként sajtótörténeti elemzésekre, illetve a csendőrségre emlékszem, mint szemináriumi témákra. Mik voltak a legfontosabb témáid?

Csapó Csaba: Ilyen hosszú idő alatt sok tematika belefért, többek között tartottam szemináriumokat Ferenc Józsefről, a kiegyezésről, a dualizmus nagyjairól, de valóban voltak jog-, közigazgatás-, illetve sajtótörténeti és az egykori rendvédelmet bemutató óráim is. Kandidátusi disszertációmat a „A magyar királyi csendőrség története 1881-1914″ címmel védtem meg, ami aztán egy évre rá, 1999-ben már könyvként is megjelent. A speciális kollégiumokon pedig elsősorban a korszakot kevésbé meghatározó, de a hallgatók érdeklődését jobban figyelembe vevő órák kerültek előtérbe.

NagyonVár: Meddig tanítottál a bölcsészkaron, s végül miért hagytad ott a tanári hivatást?

Csapó Csaba: Több mint két évtizeden át, 23 évig tanítottam az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Végül habilitált egyetemi docensként jöttem el, minden percét szerettem, de egyszerűen belefáradtam, annál pedig sokkal többre tartottam a hallgatókat, a kollegáimat és az egyetemet, hogy még másfél évtizedig a nyugdíjba vonulásomat tervezgessem.

NagyonVár: Mióta tartasz tematikus sétákat? Hogyan jött az ötlet?

Csapó Csaba: Még egyetemi oktatóként, másodállásban, az egyik legnagyobb magyarországi „sétás” cégnél kezdtem. Később a Nemzeti Örökség Intézeténél tartottam temetői sétákat Magyarország legfontosabb temetőjében, a Fiumei Úti Sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben. Ezt követően a Várkapitányságnál vezettem budavári témákban csoportokat. 2024 óta egyéni vállalkozó vagyok, ennek minden előnyével és hátrányával. Gyakorlatilag mindent elvállalok, amit szeretek és amire egy bölcsésznek megvan a képzettsége és az érdeklődése, plakátkiállításokat raktam össze, háttéranyagokat írok, rendszeresen tartok történeti előadásokat stb. A kultúrtörténeti séták elsősorban Budapesthez kötődnek, de számos vidéki helyszínre, egész napos kirándulásokra is viszek csoportokat, tudom, hogy a fővároson kívül is ezernyi csoda vár ránk. Türelmes vagyok és optimista, szerencsére egyre többen keresnek és többnyire meg is találjuk a lehetőséget az együttműködésre.

NagyonVár: Igen, én is voltam általad vezetett túrán, innen is jött az ötlet, hogy az általunk megálmodott tematikus sétánkat is veled közösen tervezzük meg és Te vezesd. Így indítottuk útjára az első NagyonVár-sétát is, amely egy klasszikus irodalomtörténeti téma mentén kalauzolja el a magyar kultúra iránt fogékony érdeklődőket a Várnegyed területén. Ha röviden, néhány mondatban össze kellene foglalnod, hogy mit jelent számodra a Vár, akkor mit emelnél ki?

Csapó Csaba: Nehéz néhány mondatban összefoglalni, hiszen a Palotanegyed és a polgárváros is egy valóságos csoda, telis-tele régi titkokkal, különleges történetekkel, a magyar múlt fontos állomásaival. Itt, Buda városában több évszázadon keresztül sűrűsödött a magyar történelem: királyok, királynék, hadvezérek és egyházi elöljárók otthonaként szolgált, a magyar arisztokrácia tagjai vásároltak itt palotákat. Koronázások, kivégzések, házasságok, szerződések, halálok és születések, az ország sorsát eldöntő ütközetek, csaták helyszíne volt ez az ősi terület, amit ma Várnegyednek hívunk.

__wf_reserved_inherit
Az Ulpius-hát előtt (Fotó: NagyonVár)

Az egykori Buda, a mai Vár már a középkorban az ország fővárosának számított, s ugyan történelmi jelentősége koronként változott, azonban festői szépsége mindig mágnesként vonzotta a művészeket is. Nem csoda, hogy a magyar kultúrtörténet szempontjából is kitüntetett helyen áll, hiszen rengeteg író, költő és művész otthonaként is szolgált. A Vár Budapest ékszerdoboza, mi pedig szeretnénk megmutatni a kincseit.

NagyonVár: Akkor azt hiszem nincs annál jobb végszó, mint az, hogy közös kultúrtörténeti sétánk különböző állomásain is ennek az ékszerdoboznak egy-egy kincsét mutatjuk meg. Legközelebb szeptember 14-én egy délelőtti és egy délutáni séta keretében várjuk az érdeklődőket.

A délelőtti jegyedet ITT, a délutánit pedig ITT tudod megvásárolni! Biztosítsd a helyed most!

__wf_reserved_inherit
A délelőtti séta plakátja (NagyonVár)

Kapcsolódó cikkeink