A Szent Jobb-körmenetek egykori útvonala, a királyi palota, a Mátyás-templom és a Várnegyed, az Oroszlános udvar, a Savoyai Terasz mind részesei voltak annak a hagyománynak, amelyben a magyarok első királyukra emlékeztek. Idén az ünnep ismét nyitottabb, közösségibb szemléletben tér vissza: a Budavári Palotanegyed is visszatér az ünnep vérkeringésébe. Így a Vár immáron a Savoyai teraszzal, az Oroszlános udvarral és a Csikós udvarral együtt teljesen megnyílik, miközben Budapest egészét kisebb költségvetésű, rövidebb tűzijátékkal, viszont látványosabb audiovizuális műsorral és jóval tovább tartó bulikkal szórakoztatják az ország egyik legfontosabb nemzeti ünnepére.
Van valami különös történelmi igazságtétel abban, ha augusztus 20-án ismét magyar családok, fiatalok, idősek, vidékről és Budapestről érkezők töltik meg a Budavári Palotanegyed tereit. Hiszen Szent István ünnepe eredetileg arról a közösségi emlékezetről szólt, amelynek évszázadokon keresztül éppen a budai Vár volt az egyik legfontosabb helyszíne.
Szent István 1038. augusztus 15-én halt meg, ünnepnapja mégsem halálának évfordulójához, hanem 1083. augusztus 20-i szentté avatásához kötődik. A kultusz középpontjába hamar bekerült a Szent Jobb, amelynek tiszteletét már az Aranybulla is rögzítette. A kézereklye kalandos évszázadok után Mária Terézia jóvoltából 1771-ben került vissza Magyarországra, és Budára hozták: a Budavári Palota kápolnájában helyezték el. Ettől kezdve a Vár és Szent István ünnepe még szorosabban összefonódott.

A XIX. században az augusztus 20-i budavári körmenetek a magyar közélet és vallási élet legfontosabb eseményei közé tartoztak. A Nemzeti Újság 1827-ben arról írt, hogy a Királyi Várban olyan tömeg gyűlt össze, mintha „nem tsak a két városnak népessége, hanem az egész szomszédság” egyszerre lett volna jelen. A Hirnök 1841-ben pedig arról tudósított, hogy Buda és Pest harangjai hívták fel a népet a Várba, ahol céhek, egyesületek, hivatalok, katonák és polgárok kísérték a Szent Jobbot. A Vár tehát nem díszlet volt az ünnephez. Maga volt az ünnep egyik főszereplője.

Éppen ezért különösen fontos, hogy az augusztus 20-i ünnepség ne csak néhány kiemelt protokolláris eseményt jelentsen a Várban, hanem valódi közösségi jelenlétet is. Az idei programok között ismét hangsúlyosan jelenik meg a Budavári Palotanegyed: augusztus 20-án 10 és 18 óra között látogatható a Szent István-terem, a Várnegyedben pedig a Mesterségek Ünnepe programjai, kézműves bemutatók és kulturális események várják az érdeklődőket.
A Mesterségek Ünnepének egyik legszebb augusztus 20-i programja maga is egy régi hagyományt idéz meg: a mesterek aratókoszorús felvonulása 14.30-kor indul, majd 15 órakor kenyéráldást tartanak a Szentháromság téren.

Ez valahol sokkal közelebb áll Szent István ünnepének eredeti szellemiségéhez, mint bármilyen grandiózus látványosság: kenyér, kézművesség, közösség, hagyomány és a Vár történelmi tere.
A Szent István-terem szerepe pedig különösen szimbolikus. A Budavári Palota egyik legszebb, eredeti tervek alapján újjászületett reprezentatív helyisége éppen 2021. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt. Hauszmann Alajos tervei nyomán, Strobl Alajos, Thék Endre, Zsolnay Vilmos és Jungfer Gyula egykori munkáját megidézve született újjá az a terem, amely a századforduló magyar iparművészetének egyik csúcsteljesítménye volt.
Az idei ünnepségsorozat szemléletében más tekintetben is változás látszik. A kormány júliusban közölte, hogy felmondta a korábbi rendezvényszervezési szerződéseket, és az augusztus 20-i programsorozatot mintegy 4,3 milliárd forintból kívánja megszervezni. A korábbi terv a kormány közlése szerint nagyjából 17 milliárd forintos nagyságrenddel számolt. Az esti látványprogram rövidebb lesz, ugyanakkor továbbra is lesz tűzijáték, drónshow és fényjáték. A tűzijáték a félórás audivizuális show része lesz és tíz percig tart majd, este 10 órától megismétlik a show audivizuális részét.
Ez önmagában érdekes kulturális szemléletváltást jelez. Egy nemzeti ünnep rangját ugyanis aligha kizárólag a kilőtt rakéták száma vagy a rendezvény költségvetése határozza meg, főként akkor, amikor a környzetevédelmi szempontok egyre fontosabbak a tudatos állampolgárok számára is. Sokkal inkább az dönt, hogy mennyire tud közös élménnyé válni. Az esti program ráadásul nem ér véget a tűzijátékkal. A tervek szerint késő este is több budapesti helyszínen folytatódnak a bulik, ezért a közösségi közlekedést is ehhez igazítják.
Vitézy Dávid úgy fogalmazott, hogy a tűzijáték idén valamivel rövidebb lesz, viszont este 11 után három helyszínen is folytatódnak a programok: a Kossuth téren DJ-k lépnek fel, a Margitszigeten mások mellett a Quimby koncertezik, a Műegyetem rakparton pedig elektronikus zenei rendezvényeket tartanak éjjel fél kettőig.
A vidékről érkezők hazajutását további vasúti és autóbuszos járatokkal segítik, Budapesten pedig hosszabb esti üzemidővel és sűrűbb járatokkal készülnek.

Mindez azért fontos, mert augusztus 20. valóban országos ünnep. Nemcsak azoké, akik a fővárosban élnek.
Az ünnepnek idővel saját gasztronómiai hagyományai is kialakultak. A Horthy-korszakban augusztus 20. már az új kenyér ünnepével is összekapcsolódott, ez a motívum pedig a szocializmus évtizedei alatt is megmaradt, még akkor is, amikor Szent István vallási és történelmi kultuszát háttérbe szorították.
A kenyér ma is az ünnep fontos jelképe. Idén a Szent István-napi kenyér címet a pilisi pityókás kenyér viseli. Magyarország tortájának versenye pedig immár huszadik alkalommal kapcsolódik az államalapítás ünnepéhez; a szakmai megmérettetés győztesét hagyományosan augusztusban mutatják be, majd az ünnepségek idején a Magyar Ízek Utcájában is meg lehet kóstolni. A versenyt szervező Magyar Cukrász Ipartestület szerint a kezdeményezés tavaly már a Magyar Értéktárba is bekerült.
Így keveredik augusztus 20-án történelem, vallás, államiság és gasztronómia – ahogyan valójában minden igazán élő ünnepben.
A Mesterségek Ünnepe Magyarország legjelentősebb népművészeti fesztiválja, amelyet, mint minden év évben idén is augusztusban, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva rendeznek meg. Így augusztus 20-23. között ismét a hagyományos kézműves mesterségek és a népművészet is középpontba kerülnek a budai Várnegyedben. A fesztivál kiemelt témája idén a fazekasság, díszvendége pedig az Amerikai Egyesült Államok. A programon való részvétel természetesen idén is ingyenes.

Szent István napja története során számtalanszor kapott új jelentést. Mária Terézia a dinasztikus folytonosságot hangsúlyozta vele, a reformkor magyarjai a nemzeti függetlenség jelképét látták benne, a dualizmus idején országos állami ünneppé nőtt, 1938-ban pedig törvény mondta ki augusztus 20. nemzeti ünnepi rangját.
A második világháború után mindezt gyökeresen átírták. 1949-től az új alkotmány ünnepe lett, a Szent Jobb-körmenetet pedig betiltották.

A körmenet csak negyven év elteltével, 1989-ben térhetett vissza, majd 1991-ben az első szabadon választott országgyűlés ismét Szent István és az államalapítás hivatalos állami ünnepévé tette augusztus 20-át.
Idén is lesz ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet: a bazilika közlése szerint augusztus 20-án 18 órakor kezdődik a Szent István téri szentmise, amelyet a körmenet követ. Csak éppen a körmenet ma már nem a Budai Várban halad, pedig történelmileg ott lenne az igazi helye, mert a Vár akkor él, ha megtelik emberekkel. A Budai Vár az elmúlt évszázadokban túl sok mindent látott ahhoz, hogy puszta reprezentációs háttérré váljon. Volt királyi székhely, katonai erőd, kormányzati központ, múzeumi negyed és turistalátványosság. De évszázadokon keresztül közösségi tér is volt. Augusztus 20. különösen alkalmas arra, hogy ezt újra megmutassa.
A Vár akkor él igazán, ha nem kizárólag messziről nézzük, hanem felmegyünk, végigsétálunk a Dísz téren, meghallgatjuk a zenét a Tóth Árpád sétányon, belépünk a palotába, megnézzük a Szent István-termet, találkozunk a mesterekkel, és egyszerűen eltöltünk néhány órát ott, ahol elődeink kétszáz évvel ezelőtt ugyanezen a napon ugyancsak tömegesen gyűltek össze.
Talán ez az idei augusztus 20. egyik legfontosabb kulturális üzenete. Nem attól lesz igazán nemzeti egy ünnep, hogy mennyire látványos, hanem attól, hogy mennyire érezzük közösnek. És ennek a közös ünnepnek történelmileg aligha lehet méltóbb helyszíne, mint a budai Vár.
Az ünneplés hevében ne felejtsük el, hogy mi is vigyázzunk egymásra, még akkor is, ha tudjuk, hogy ilyenkor az állam is mindig felkészül és jobban odafigyel ránk, mint egy átlagos hétköznapon!

