„A vár a város magja” - Granasztói Györgyre, várostörténészre emlékezünk
„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.
Granasztói György magyar történész, akadémikus, egyetemi tanár, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja itt Budapesten látta meg a napvilágot 1938. március 28-án a Városligeti fasor 38. szám alatti villában élő polgári család gyermekeként. Édesapja, Granasztói Pál (1908–1985) író, Ybl-díjas építész és Rózsaffy Lucy (eredetileg Lucián Agáta - 1911- 2000) középiskolai tanár gyermekeként. Anyai nagyapja dr. Rózsaffy Dezső (1877-1937) festőművész, művészettörténész volt, az a fajta művész, aki nem csak festeni tudott, de tudományosan is felkészült volt a művészettörténet terén. Nem véletlen, hogy később. A nehéz természetű Hollósy Simon tanítványaként többek között Nagybányán tanult. A neves „pictor doctust” számos festménye megtalálható a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében. Anyai nagymamája pedig Lempiczky Olga (1884-1846) festőművész voltak, aki egyébként unokatestvére volt Natalja Goncsarova (1881–1962), orosz festőművésznek. Granasztói György édesapja a városesztétikai, városrendezés egyik legnagyobb hazai kutatója, tudományos munkásságáért, a témában született könyveiért a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János-emlékérmmel tüntette ki.
Granasztói György a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE történelem–francia szakpáron diplomázott 1961-ben. 1968-tól az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa lett. Legfontosabb kutatási területe a középkori magyar városok, illetve a városi polgárság kialakulása volt. Az Annales francia történeti iskola első magyarországi „képviselőjeként” annak folyóiratában is publikált. 1980-ban A középkori magyar város címmel megjelent műve ma is megkerülhetetlen könyv a témában. 1989-ben megalapította az ELTE Atelier Francia-Magyar Posztgraduális Műhelyt.
A rendszerváltás után Antall József mellett közéleti szerepet is vállalt, először brüsszeli bilaterális, pontosabban NATO-akkreditált belgiumi és luxemburgi nagykövetként, majd a Batthyány Lajos Alapítvány elnökeként, illetve a Teleki László Alapítvány és a feltámasztott Corvin-lánc iroda élén dolgozott.
A születésének 85. évfordulója alkalmából Molnár Adrienne által készített portréfilm családtagjainak, barátainak, egykori kollegáinak elbeszéléséből mutatja be az egykori tudóst, diplomata-politikust, a magyar várostörténet ma is legnevesebb történészét. Nyugalmat árasztó bölcsessége és a magyar polgárság megerősítése iránti elkötelezettsége minden időben, ma is hiányzik ebből a dimenzióból.
(Főkép: MTI)
Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.
135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.
„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
