„A tó beállt, a tó türelmes, bólint, ha a tél szól neki…” – Szabó Magda verse a januárról

Szabó Magdát még a tanári állásából is elbocsátották. Ezt követően egészen 1958-ig szilenciumra ítélték és nem jelenhettek meg írásai.

Férjével, eleinte, egész pontosan 1948-1960 között itt az I. kerületben éltek, a Mikó utca-Attila úti háztömbben.

Szobotka nagyon sürgette a házasságot, én mondtam, hogy várjunk. Életünk, mindkettőnk életének nagyon nehéz periódusát éltük. Én kikerültem a minisztériumból és újra tanítottam. Mondtam, hogy várjunk, de ő hajthatatlan volt, így ő jött hozzám lakni, az Attila úton volt egy kis egyszobás lakásom.

– emlékezett vissza később. De most nézzük lírikus énjét, s köszöntsük versével az év első hónapját. Neszek című ciklusa azonos című kötetében jelent meg 1958-ban a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, ebben található az alábbi, Januárt című költemény is.

‍

‍

‍

Szabó Magda: Január

‍

A tó beállt, a tó türelmes,

bólint, ha a tél szól neki,

ám a patak nem engedelmes,

az fut, ha a fagy kergeti,

s mikor fehér inát harapják

a jég fogai, felkiált;

visszarengik ringó haragját

az aranyszemű vadlibák.

‍

A hegy alját levágta a

köd fodros szélű kése: csak

a csúcs beszédes vonala,

a vár falai látszanak,

a pára tartja tenyerén,

a semmin ül a csúcs, a rom,

egy felleg kusza szövetén,

laza pára-boltozaton.

‍

Minden fehér, csakhogy törékeny,

kemény fehér ez, nem puha.

Karját lóbálja a fenyéren

egy állig üveg körtefa.

A fia is, egy csepp bokor,

színjátszó, szűk üvegzekében,

ott cseng, nevetgél, ott guggol,

és térdét öleli a szélben.

‍