„A tó beállt, a tó türelmes, bólint, ha a tél szól neki…” - Szabó Magda verse a januárról
Kevesen tudják, de Szabó Magda irodalmi pályáját eredetileg „Újholdas” költőként kezdte. Két verseskötete jelent meg, az egyik a 1947-ben Bárány, a másik 1949-ben Vissza az emberig címmel. Ennek elismeréseként és itt a Krisztinavárosban történt vele az is, amikor 1949-ben körülbelül félnapra megkapta a Baumgarten-díjat. Ugyanis még azon a napon, amikor neki ítélték az elismerést - Németh Lászlóval egyetemben - a kommunisták politikai nyomásásra vissza is vonatták azt.
Szabó Magdát még a tanári állásából is elbocsátották. Ezt követően egészen 1958-ig szilenciumra ítélték és nem jelenhettek meg írásai.
Férjével, eleinte, egész pontosan 1948-1960 között itt az I. kerületben éltek, a Mikó utca-Attila úti háztömbben.
Szobotka nagyon sürgette a házasságot, én mondtam, hogy várjunk. Életünk, mindkettőnk életének nagyon nehéz periódusát éltük. Én kikerültem a minisztériumból és újra tanítottam. Mondtam, hogy várjunk, de ő hajthatatlan volt, így ő jött hozzám lakni, az Attila úton volt egy kis egyszobás lakásom.
- emlékezett vissza később. De most nézzük lírikus énjét, s köszöntsük versével az év első hónapját. Neszek című ciklusa azonos című kötetében jelent meg 1958-ban a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, ebben található az alábbi, Januárt című költemény is.
Szabó Magda: Január
A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.
A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin ül a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.
Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben.
Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.
Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
"Nagy volt a nyüzsgés tegnap a Hiltonban rendezett fogadáson... A díszvendég persze a világsztár volt: Tony Curtis, aki ezúttal Michelle-t egészen fiatal és kimondottan gyönyörű barátnőjét, meg hat gyermekének egyikét, a színésznő Kellyt is magával hozta." - írták 1988. júniusában az Esti Hírlap hasábjain, a hollywoodi színészlegenda hazalátogatásának alkalmával, aki őszintén vallotta magáénak ősei magyar-zsidó gyökereit. Ekkor mesélte el, hogy a magyar nyelvet gyermekkorában valami varázslatnak, mély titkok hordozójának hitte, amit csak az ő szorosabb környezete, szülei és testvérei ismertek. A 100 éve született színészlegendára emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
