A sokak által csak Nagy László egykori feleségeként ismert költőnő 1984-ben maga állította össze költeményeinek gyűjteményét Költő a Holdban címmel. Versei ma is arról tanúskodnak, hogy különlegesen színes és tehetséges költő volt.
A Holdban lakó költőnő írhatnánk az 1928-ban e napon született Szécsi Margit portréjának címeként, de akkor nem kapcsolnánk hozzá ahhoz az emberhez, aki nagyon sokat köszönhetett neki, s akinek ő is sokat köszönhetet. Kölcsönösen. Egymásnak.
Ma lenne kilencvennyolc éves Szécsi Margit, a huszadik századi magyar líra egyik különös fényű, méltatlanul ritkán idézett költőnője. Életműve egyszerre hordozza a külvárosi szegénység megélését, a népi ihletésű költészet erkölcsi magasságát, a szürrealista képalkotás már-már férfias bátorságát és egy rendíthetetlenül szabad női hang minden sebezhetőségét, kedves és őszinte törékenységét. Költészete nem simulékony, nem dekoratív és nem könnyen megszelídíthető: inkább tűzfalakra vetített látomás, makacs belső szabadság, sűrű, olykor vad szépségű beszéd.
Eredetileg Szélig Margit néven született 1928. május 28-án Pestszentlőrincen, Szélig Ferenc asztalosmester és Pálfi Margit gyermekeként. Gyermekkorának világa egyszerre volt szegényes és gazdag: pincelakás, szoba-konyha, külvárosi utcák, de természetes szabadság, családi biztonság, játék és képzelet. Iskoláit a Rendessy-telepi elemi iskolában, majd a Pestszentlőrinci Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskolában végezte. A lőrinci évek emlékezete később költészetének egyik mélyrétegévé vált: innen eredhetett verseinek anyagias érzékletessége, a szegénység, a munka, a táj és az emberi méltóság iránti különös fogékonysága. A háború utáni években hamar bekapcsolódott a közéletbe és az irodalmi életbe. 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, majd tisztviselőként dolgozott. 1948-ban beiratkozott a budapesti bölcsészkarra, népi kollégista lett, első versei pedig az Új Időkben és a Csillagban jelentek meg. 1949-ben, politikus nagybátyja emigrációját követően változtatta családnevét Szécsire. A névváltoztatás mögött egy korszak nyomása, a történelem személyes életbe hatoló kényszere is benne rejlik. 1951-ben félbeszakította egyetemi tanulmányait, és a Csillag szerkesztője lett. Ugyanebben az időszakban az Írószövetség megbízásából fizikai munkát vállalt a Dunai Vasmű építésénél. Ez az élmény később első köteteinek közösségi, szociografikus és látomásos anyagában is visszaköszönt. 1952-ben házasságot kötött Nagy Lászlóval, a XX. századi magyar líra mitikus alkatú költőjével. Kapcsolatuk nem csupán házasság volt, hanem szellemi és lelki szövetség is. 1953-ban megszületett fiuk, Nagy András, későbbi grafikusművész.
Első verseskötete, a Március 1955-ben jelent meg, majd hamarosan követte az Angyalok strandja és a Páva a tűzfalon. Korai költészetében még erősen jelen volt a közösségi megszólalás, a munkásvilág, a táj és az ember előtti természet képe. Verseiben a szociografikus érzékenység gyakran szürreális-látomásos képalkotással társult. Rövidebb költeményei olykor a korai modernek, például Juhász Gyula hangulatvilágát idézik, hosszúverseiben azonban már Kassák Lajos és Juhász Ferenc hatása, sőt helyenként a beatköltészet szabadabb lélegzete is felismerhető.
Szécsi Margit pályájának egyik fontos fordulópontja az 1965-ben megjelent A trombitákat összesöprik című kötet volt. Ettől kezdve lírája egyre személyesebb, keményebb és öntörvényűbb lett. A közösségi perspektívát mindinkább az erkölcsi kívülállás, a kirekesztettség, az önvédelem és a prófétikus hang váltotta fel. Szécsi nem a kényelmes irodalmi szerepek költője volt. Női érzékenységgel, de szinte pengeélesen szólalt meg; verseiben a szabadság nem eszményként, hanem létfeltételként jelent meg.
Férjével Óbudán éltek, a Fejedelem úton. Életét közben betegség, megfigyelés, politikai bizalmatlanság és személyes veszteség is kísérte. 1956-ban tüdővérzés rendítette meg egészségét. A hatalommal szembeni távolságtartása miatt az 1950-es évektől folyamatosan figyelték. Férjével sokat járták a Börzsönyt és a Somló környékét, népdalgyűjtő és természetjáró útjaik a magyar népi kultúrához való élő kapcsolatukat is erősítették. Az 1970-es években Szécsi Margit a táncházmozgalomhoz is közel került; a Kassák klubban ismerkedett meg Sebő Ferenccel, aki több versét megzenésítette.
Háromszor kapott József Attila-díjat: 1957-ben, 1968-ban és 1977-ben. Mégis, ismertsége soha nem állt arányban tehetségének nagyságával. 1978-ban, Nagy László halála után magára vállalta férje hagyatékának gondozását, miközben saját költészete mindinkább a mitikus, filozofikus, elvontabb tartományok felé fordult. Kései verseiben a szegénység konkrét tapasztalata helyett egyre inkább a mellőzöttség, a szimbolikus kirekesztettség és a magány metafizikája vált meghatározóvá.
Csigó László felvétele
1984-ben maga állította össze reprezentatív versgyűjteményét Költő a Holdban címmel. A cím pontosan érzékelteti különös helyét a magyar irodalomban: mintha kissé távolabbról, egy magasabb, hidegebb, mégis sugárzó égitest felől nézett volna vissza a földi történésekre. 1988-ban Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki, 1990 novemberében hunyt el Budapesten. Nagy Lászlóval közös sírban nyugszik a Farkasréti temetőben. Posztumusz Magyar Örökség díjjal ismerték el, a Digitális Irodalmi Akadémia pedig 2020-ban választotta tagjai közé.
Szécsi Margit költészete ma is felfedezésre vár. Nem azért, mert elfelejtették volna teljesen, hanem mert még mindig nem olvassuk eleget. Pedig életműve a magyar líra egyik izzó, öntörvényű fejezete: a női sors a maga külvárosi látomásaival, szabadságvágyával és erkölcsi magasságával egy zsarnoki és immorális világban. Olyan költő volt, aki nem a Holdba menekült a világtól, hanem sokkal inkább onnan világított vissza rá.
Bicskám és szívem kinyitva
A menny alatt,
gépfegyver-csipkézte mű-márványok,
lerontott traverzek, állványok,
lepusztult bálványok alatt
élek:
bicskám és szívem kinyitva.
Valami énekel bennem
zokogva és tanítva.
Végtelen nevetéseim
csillagozzák halálomat.
Bohóc és anya vagyok
s szerető.
De ringyó soha.
Műhelyem lett a föld, az ég,
beborít a csillagok pora.
