A századforduló modernizmusában kitüntetett hely illeti meg Fényes Adolfot. A Magyar Nemzeti Galéria – egy tanulmánykötet megjentetése mellett – csokorba szedte remekműveit, ezek A csend képei.
A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető kamarakiállítást „A csend képei. Fényes Adolf (1867- 1945) emlékkiállítás” címmel nyitották meg október 10-én. A Fényes Adolf életművének az 1890-es évek végétől az 1940-es évek elejéig tartó időszakából ízelítőt adó tárlat egészen a második világháborúig vezet bennünket.
Fényes apai és anyai ágon egyaránt neves zsidó vallási vezetők leszármazottja volt. A kiegyezés évében, 1867. április 29-én Fischmann Adolf néven tudós zsidó családba születik Kecskeméten. Apja a város rabbija, édesanyja pedig a neves Wahrmann-család sarja. Tanulmányait a weimari Szász-nagyhercegi Művészeti Iskolában folytatja.
„A weimari nagyhercegi festőakadémián Fényes Adolfés Knopp Imre magyar festőnövendékeket dicsérő okmányokkal tüntették ki.(…) Fényes Székelynek, Knopp pedig Lotznak volt tanítványa. Jelenleg mindketten Theaynál folytatják tanulmányaikat Weimarban.”
– írta meg a Fővárosi Lapok 1888. július 1-i lapszáma.
1905-ben első önálló kiállítással jelentkezik a Nemzeti Szalonban. 1912-ben az Ernst Múzeumban önálló kiállítással jelentkezik. Ezt követően Ernst Lajos és Lázár Béla több ízben biztosítanak számára kiállítási lehetőséget. Nyáron a Képzőművészeti Főiskola szolnoki táborában oktat szabadban festést és alakrajzot. A Balkáni háborúban katonai szolgálatra kötelezik.
A Fényes Adolf-kiállítás, mint egy jól szerkesztett regény, szépen tagolt. Első fejezete a Szegény emberek élete-ciklus drámai, már-már rémisztően valóságos darabjával, az Anya című festménnyel nyit, mintha az életmű azonnal a legsúlyosabb gondokkal szeretne fejest ugrani a mélybe. Ezt követi a könnyedebb, fényjátékokkal átitatott impresszionizmus, a boldog plein air tájképek korszaka, ahol a színek már izzóan harsányak, s a kisvárosok – Vác és Szentendre – meghitt, hangulatos a festő kedélyes szemlélődésének gyönyörű díszletéül szolgálnak. A nagy világégést megelőző években Fényes festészete pedig egy elegánsabb, posztimpresszionista jelleget mutat, dekoratív csendéletekkel, enteriörökkel. Mintha a tárgyaknak is lennének titkaik, amelyeket a művész egy-egy éles vonallal árul el. Végezetül pedig, a két világháború közötti sötét interregnum idején, a művész visszavonult a szürke valóságtól, s a vásznakra már csak a stilizált, elvont világok vetültek: bibliai utalások, kuruc emlékek baljós, rogyadozó városképekkel keveredtek. A szolnoki évek paraszti-polgári miliője, melynek báját a Néprajzi Múzeum tárgyai idézik meg, ekkor már csak egy távoli, elveszett Atlantisz álomképének tűnt.
És persze, mindezek tetejébe ott a sors kegyetlen szeszélye: a származás miatt meghurcolás. Származása miatt szolnoki műtermét nem utalják ki többé számára. Horthy Miklós kormányzói mentességben részesíti, ám ezt visszautasítja. A nyilas-hatalomátvétel után a pesti gettóba zárják, ott vészeli át Budapest ostromát. Túlélte ugyan a vészkorszakot, de a testet és lelket megtörő megpróbáltatások kikezdték egészségét. Így 1945 tavaszán, 77 esztendős korában, egy tragikus és igazságtalan korszak áldozataként távozott az élők sorából. A múzeum tárlatairól már többalkalommal írtunk, de ezt a kiállítást nem szabad kihagyni.
A Budai Várban, az MNG-ben megnyílt kiállítást egészen 2026. január 11-ig lehet megtekinteni. Mi nagyon ajánljuk!
