Török idők tanúi: sírkövek a Déli rondella alatt
Buda 1686-os visszafoglalásának idejére repítik vissza az embert azok a török sírkövek, amelyek a Várhegy déli csücskében összegyűjtve tanúskodnak azokról az időkről, amikor heves harcok folytak a szövetséges európai csapatok és a török között.
A Palota út hajtűkanyart vesz a Dózsa György tér felett. Autóval mindenképpen érdemes is bevenni ezt a visszafordítót, de gyalog kifejezetten érdemes egyenesen haladni tovább. Mégpedig a Török Köztársaság megalapítójáról és első elnökéről elnevezett Kemal Atatürk sétányon, ami a Várhegy déli csücskéhez, a Déli rondella alatti területre vezet bennünket.
Azon túl, hogy innen nem a leginkább ismert perspektívából – mint amilyen például a Halászbástyáé, vagy a Savoyai-szobor által uralt teraszé – tárul elénk a budapesti panoráma, egy érdekes, izgalmas, történelmet mesélő emlékhelyhez érkezünk. A török hódoltság korában egy temető volt ezen a helyen, amiről korabeli metszeteken is maradtak fenn ábrázolások.
Az itt található turbános sírkövek eredetileg nem itt álltak, különböző ásatások, épületbontások, egyéb munkálatok alkalmával kerültek elő, majd összegyűjtve ezen a kis területen kerültek elhelyezésre az 1960-as években. Ennél fogva tehát ez nem egy temető, hanem egy 350 évvel ezelőtti korszakot megidéző emlékhely.
Érdekesség, hogy a Gül Baba türbéje melletti kertben az itteni sírkövek másolatait helyezték el.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
