
Testvérvárosok testvérhídjai
A Budavári Önkormányzat 12 településsel, illetve nagyváros kerületi önkormányzatával tart fent testvérvárosi kapcsolatot. Ezek között számos olyat találunk, amelyekkel a kapcsolódási pontok alapját izgalmas történelmi érdekességek adják. Most induló sorozatunk első részeként a legtávolabbi testvértelepülést, az angliai Marlowt ismerhetik meg.
Szégyenében nem kell lesütött tekintettel járnia a világban annak, aki korábban még nem hallotta ennek a 20 ezer lelkes településnek a nevét, hiszen az Egyesült Királyságnak, azon belül is Angliának akadnak olyan részei, amelyek népszerűbbek a turisták körében. Ugyanakkor a fővárostól 50 kilométerre nyugatra fekvő, történelmi levegőt árasztó kisváros népszerű kirándulóhely a londoniak körében. A Temze két oldalát 1227 óta köti össze híd, és itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a Budavár és Marlow testvértelepülési kapcsolatának az alapja, ez pedig a William Tierney Clark tervei alapján 1829 és 1832 között épült Marlow Bridge. A jelenlegi híd egy, a folyó alsóbb szakaszán lejjebb található fahíd helyett épült meg, amely 1828-ban összeomlott.

A Marlow Suspension Bridgere tekinthetünk úgy, mint a mi Lánchidunk idősebb, de „kisebbre nőtt” testvérére, a két építmény közötti hasonlóság nem véletlen. Előzményként érdemes megjegyezni, hogy – mint az az Épitész Fórum cikkéből is kiderül – Széchenyi István 1845-ben több helyen is tárgyalt az alagútról, majd december elsején az elnöklete alatt megalakult a Budapesti Tunel Társaság. Azt a kérdést, hogy ki volt a Várhegy-alagút tervezője (amelyet 170 évvel ezelőtt kezdtek el építeni, lásd cikkünket), sok bizonytalanság övezi. Két Clark vezetéknevű angol mérnök is működött ugyanis ebben az időszakban Pest-Budán: William Tierney Clark (1783–1852) és Clark Ádám (1811–1866), aki itt telepedett le.
William Tierney Clarkot 1832 őszén kereste fel Széchenyi István és Andrássy Gyula, mint a függőhidak elismert szakértőjét, hogy a Lánchíd megépítéséről tárgyaljanak vele. Clark addigra már komoly tapasztalatokat szerzett a függőhidak és ezen belül az angol mérnökök által favorizált lánchidak tervezésében.
Az első ilyen munkája a London Hammersmith kerületében 1824–1827 között felépült Temze-híd volt, majd nem sokkal később Marlow-ban épített hasonló hidat. Széchenyi és Andrássy látogatásakor a harmadik, Shoreham-by-Sea-be tervezett lánchídján dolgozott.

A testvérvárosi szerződés megkötésére 2006. november 13-án, Marlow-ban került sor. Az egyezményt a két város polgármestere, Nagy Gábor Tamás és Cllr Richard Scott írta alá. A Marlow-i hídon és a Lánchídon is a két város összetartozását jelképező emléktáblákat helyeztek el.

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.