„Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes” – 20 éve nincs köztünk a „kis Kabos”
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
„És forró legyen, mint a babám szíve!” – Szindbád ízlésvilága
Noha a Krúdy-család legendáriuma szerint az itáliai származású Crudiak egyik őse a Róma és Nápoly közötti Campobasso nevű városkából települt át Budára Mátyás király udvarába, Beatrice királyné szakácsaként, azonban Krúdy nem volt- a szó gasztronómiai értelmében véve – ínyenc, az egyszerű, de ízletes ételeket szerette. És így Latinovits Zoltán születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint Szindbád, s az író által ezerszer megidézett Tabán, Vendelin pincér és a gőzölgő húsleves cérnatésztával, no meg az a legendás velős csont.
A „budapesti Montmartre”, a Tabán
Ha kimondom a szót, hogy Tabán, akkor egy hatalmas, fájó űr tátong a sokat olvasó budaiak szívében, akik Krúdy, Márai vagy Szerb Antal írásaiban olyan sok érdekes történet helyszíneként ismerték meg ezt a romantikus városrészt, amit ők maguk már sosem láthattak.
Mi volt az a kurtakocsma? És volt-e ilyen Budán?
Történészek jól tudják, hogy a Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versből ismert kurtakocsma nem csupán egy szellemes költői alliteráció, hanem a magyar vendéglátástörténet egykori időszakos italmérését jelenti. Kurtakocsmán elődeink a csak rövidített – tehát nem egész évre szóló – italmérési engedéllyel rendelkező, hanem megkurtított, időszakosan működtethető kocsmákat értették.
„Szikrázó az égbolt, aranyfüst a lég…” – legnagyobb költőink a kánikuláról
A szinte minden nyelvben ismert és élő kánikula szó a latin kiskutya (canicula) kifejezésből ered. Amely egyszerre jelentette a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagkép legfényesebben ragyogó csillagát, a Szíriuszt, valamint a nyári hőséget, amely az ókori Rómában jellemzően a nevezett csillagkép jegyében köszöntött be.