A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.
Középpontban a középkor: Már csak két hétig láthatók Budapest legújabb régészeti leletei

2025. május 4-ig lehet még megtekinteni a fővárosi ásatásokon – a Budapesti Történeti Múzeum régészei által – felfedezett és a BTM Vármúzeumban kiállított középkori régészeti leleteket. Most itt az utolsó lehetőség, hogy akiket érdekel a régészet – legyenek azok szakemberek, múltkedvelő laikusok vagy akár a történelem iránt kíváncsi gyerekek – azok közelről is megszemléljék a legutóbbi ásatási leletek legérdekesebb darabjait.
„Mi svábok mindig jó magyarok voltunk” –egy értékmentő filmsorozat a budavári filmklubban

László Gábor operatőr-rendező hiánypótló interjúsorozatából olyan ma is köztünk élő sváb, illetve német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező emberek élettörténeteit ismerhetjük meg, akik szívesen mesélik el családjuk XX. századi – sokszor tragikus – történetét, illetve mutatják be saját sorsukat. Így mesél nekünk családtörténetéről, illetve saját életéről többek között Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, Farkas Hoffmann Márta, író, újságíró, Dr. Manherz Károly nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az ELTE egykori dékánja vagy éppen Dr. Seifert Tibor, történész, az ELTE egykori rektorhelyettese és még sokan mások.
„Mindnyájunknak el kell menni!” – Különleges ünnepi programokkal készül a BTM Vármúzeum március 15-re

Exkluzív tárlatvezetésekkel, történelmi előadásokkal, különleges családi programokkal várják a kicsiket és a nagyokat is a Budavári Palotanegyedben található Vármúzeumban. Az 1848. március 15-én kitört forradalom ünnepnapja alkalmából az összes programra és kiállításra a belépés ingyenes.
„Közelről” – új beszélgetős rendezvénysorozattal jelentkezik a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb kávézója

Közelről lesz a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelyen érdekes emberekkel történő érdekes beszélgetéseken vehetünk részt a Budavári Palotanegyed egykori török ágyútornyában megnyílt kávézójában, a Pasha Caféban.