Amivel a mindenséget vágyta versbe venni – Babits Mihály legendás írógépe

Babits Mihály (1883-1941) életművének egy jelentős részét nem tollal, autográf kéziratként, hanem hordozható írógépén írta. Ma már nehezen tudjuk elképzelni, de a XX. század első felében egy írógép – az ingó dolgok között kiemelkedő – komoly értéket képviselt. Babitsnak több írógépe is volt, azonban az egyik elég híressé is vált. Hogy miért? Többek között erre is választ adunk alábbi cikkünkben.

„A harsány napsütésben oly csapzott már a rét” – Radnóti versével köszöntjük az augusztust

Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni – mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.

„Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok” – Radnóti júliusa a miénk is picit

Ilyenkor nyár közepén, a hirtelen ránk hördülő lehűlések után újra a balatoni strandok, most épp az 57. Kékszalag vitorlásai felé vágyakozunk; a tegnapi viharokat elfeledtetik velünk az élet napsugarai, amely tűponttá zsugorodó pupilláinkon keresztül elménkbe és lelkünkbe hatolnak, s amelynek millió csillámjai a frissítő széllel vegyülve csiklandozzák arcunkat, tudatosítva szellemünkkel, hogy az emberi élet minden nehézség, csalódás és igazságtalanság ellenére mégiscsak pofon egyszerűen szép. Ezt üzeni Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940 nyarát megidéző költeménye.

„A teljesség legyél te magad” – Weöres Sándorra emlékezünk születésének napján

A magyar irodalom egyik géniusza, Weöres Sándor 1913. június 22-én született Szombathelyen. S noha a fővárosban a II. kerületben – először a Törökvész út 3/c- ben, majd a Muraközi utca 10/a-ban – éltek költő feleségével, Károlyi Amyval, ennek ellenére a nyelvzsonglőr poéta a Budai Várban is otthonosan mozgott és rendszeresen megfordult. Rá emlékezünk születésének napján.