Noha Radnóti Miklós (1909-1944) a tragikus sorsú magyar költő rövidke életében sosem lakott a Budai Várban, de sokszor kirándult Budán és itt a Várnegyedben is. Az alábbi vers önálló kötetben Radnóti Naptár című versciklusának kiadásaként jelent meg először 1941. decemberében a Hungária Kiadó jóvoltából, de már 1942-es keltezéssel. Az alábbi vers Radnóti Miklós Naptár című versciklus-kötetében jelent meg először 1941. decemberében a Hungária Kiadó jóvoltából, de már 1942-es keltezéssel. Önálló versként először az Új idők című folyóirat közölte 1941. szeptember 14-én.
A folyamatosan nélkülöző és pénzgondokkal küszködő költőnek és szerelmének, Gyarmati Fanninak (1912-2014) minden örömforrását a másik közelsége, szerelmes érintése jelentette. Ekkor még egyikük sem sejthette, hogy – alig négy esztendő múlva – 1944 nyarán Radnóti kényszermunkán és titokban jegyzeteli le a világirodalom legszebb szerelmes verseit, s az év végén már egy tömegsír mélyére hajítják a magyar költő legyengült testét. S most 2025. szeptemberében Radnóti üzen nekünk a végtelenből, méghozzá azt, hogy míg az önkény hatalmaskodói percemberei a történelem szemétdombján végzik, addig a szépség örök, s megtört testű alkotójának szelleme örökké ragyog.
Szeptember
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
