Márai 125 – egy hamisítatlan kávéházi irodalmi estre invitálunk a Budai Várba

Márai 125 – egy hamisítatlan kávéházi irodalmi estre invitálunk a Budai Várba

Idén, a magyar költészet napján két jubileumot is ünneplünk majd, az egyik a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, József Attila születésének 120 évfordulója lesz, a másik pedig a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulója, ugyanis mindkét géniuszunk, öt év eltéréssel ugyan, de április 11-én született. Április 8-án, 18 órától egy különleges irodalmi programra invitáljuk olvasóinkat, ahol fiatal művészek fogják kedvenc Márai-idézeteiket előadni 125 percen keresztül a Budavári Palotanegyedben található Pasha Caféban. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Érdemes most biztosítanod a helyed!

A magyar költészet napját Magyarországon 1965 óta József Attila születésnapján ünnepeljük. Azonban ezen a napon született Márai Sándor is, akinek egykori otthona itt, a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol az író 1928-től 1945-ig élt feleségével, Matzner Ilonával, másnéven Lolával (1899-1986). Ennek apropójából szerveznek egy különleges irodalmi estet a Budai Várba. A beharangozóban ezt írják Márai kapcsán:

Életműve előtt tisztelgünk egy különleges verses esttel születésének 125. évfordulója alkalmából április 8-án, 18:00-kor a Pashában. Márai Sándor műveit az alábbi neves színművészek és alkotók segítségével fogjuk életre kelteni: Csifó Dorina, Kelemen Kata, Kovács Nóra, Nemes Takách Kata, Zakariás Éva, Bácskai János, Holl Nándor, Seder Gábor, Varga Rókus, Helle Maximilian Díszvendég: Bauer Eszter, A Budavári önkormányzat, Kulturális ügyekért felelős tanácsnoka, a Budavári Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Bizottság alelnöke. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken keresztül érhetnek el: regisztráció. Mindenkit sok szeretettel várunk, töltsük együtt ezt az estét!

Mi pedig az egyik kedvenc idézetünkkel invitáljuk olvasónkat erre a „versestre”:

A "Várban lakni" finom dolog volt: azok számára is, akiknek apja száz év előtt nem volt gróf vagy suszter a Várban: finom s kissé erőszakolt állapot, dac volt benne és honvágy, igény és becsvágy s ugyanakkor kissé világnézet is volt, s ebben a világnézetben, idegenkedve és gyanakvással, végül mind találkoztak, akik a keskeny utcák dohos házait lakták, a grófok, az albérleti szobák dupla előneves hivatalnokai, az ittrekedt bugrisság s az előkelő, jórészt katolizált zsidóság, amely életformáiban zörejtelenül és tökéletesen utánozta le a paloták lakóinak különcségeit. Kristóf ismerte ezt a negyedet, minden reggel elsétált a budai várbástyán, ismerte a gesztenyefákat s lenn a mélyben, a bástyák és paloták alatt feudális hűséggel és szerénységgel meghúzódó polgári negyed körképét: ismert sok házat itt a Várban, ismert néhány gyermekarcot a Bástya-sétányon, a nörszök batárszerű gyermekkocsikban tolták a fiatal grófokat és grófnőket s vigyáztak, hogy a Krisztina-negyed proligyerekeivel ne keveredjenek...

A helyszín tehát a Pasha Cafe, amely a Lovarda mellett található.

A feljutáshoz itt egy kis videós segítség:

Középpontban a középkor: Már csak két hétig láthatók Budapest legújabb régészeti leletei
Középpontban a középkor: Már csak két hétig láthatók Budapest legújabb régészeti leletei

2025. május 4-ig lehet még megtekinteni a fővárosi ásatásokon - a Budapesti Történeti Múzeum régészei által – felfedezett és a BTM Vármúzeumban kiállított középkori régészeti leleteket. Most itt az utolsó lehetőség, hogy akiket érdekel a régészet – legyenek azok szakemberek, múltkedvelő laikusok vagy akár a történelem iránt kíváncsi gyerekek – azok közelről is megszemléljék a legutóbbi ásatási leletek legérdekesebb darabjait.

A költészet napján rajtolt el a KorKép Feszt a Budavári Palotanegyedben
A költészet napján rajtolt el a KorKép Feszt a Budavári Palotanegyedben

A szervezők a rendezvénysorozat segítségével szeretnék reflektorfénybe helyezni a kezdő filmeseket és úgy egyébként a filmes szakmát. A beszélgetős, filmnézős, szakmázós, ismerkedős esemény nyitóállomásán többek között bemutatkoztak a hiánypótló kezdeményezést megvalósító szervezők is. De a magyar költészet napja alkalmából egy különleges dalszöveg verselő blokkal is készültek a szervezők, ahol Gazdik Kati, Lakatos Leonetta és Varga Rókus előadásában hallgathatta az értő közönség a magyar könnyűzenei gyöngyszemeket picit másképp.

„Nem falragaszok, hanem igazi remekművek” - az év legjobb kiállításán jártunk az MNG-ben
„Nem falragaszok, hanem igazi remekművek” - az év legjobb kiállításán jártunk az MNG-ben

Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.