Kisvasút a Budai Várban? Ne vicceljen már!
Pedig de! 1944 karácsonya és 1945. február 13. között a Budai Várat szó szerint rommá lőtték a fővárost elfoglalni szándékozó szovjet csapatok. Az ostrom után a Várnegyed mikrovilágának különlegessége az újjáépítésben is megmutatkozott, nem is akárhogyan.
Az Úri utca lakóközösségét számos veszteség érte a második világháborúban; hogy csak néhányat említsünk: innen az Úri utcai palotájából hurcolta el a Gestapo Mauthausenbe gróf Sigray Antalt (1879-1947) felsőházi képviselőt és politikust, de szintén itt, egész pontosan az Úri utca 52. számú ház pincéjében tartoztatták le és szállították rabkórházba a volt főispánt, gróf Széchenyi Viktort (1871-1945) is, sajnos egyikük sem térhetett már vissza, de ugyanebben az utcában kapott halálos sebet a híres építész, iparművész, Toroczkai Wigand Ede (1869-1945) is egy ostrom alatti bombatámadásban. Sajnos, hosszan sorolhatnánk még az Úri utcai és budavári közösség tragikus áldozatait. De minden - az emberi képzeletet felülmúló - szörnyűség és megpróbáltatás ellenére, ahogyan a költő fogalmazott „Az Élet él és élni akar…’
A háború borzalmai után, szinte másnap megindultak a munkálatok. De talán sehol sem volt olyan különleges a romeltakarítás a fővárosban, mint itt a Várban, ahol grófok, bárók, politikusok lapátolták a sittet a mérhetetlen veszteségek után. Széchényiek és Szaplonczayak, lányok és fiúk, nők és férfiak, felnőttek és gyerekek szorgoskodtak a háború utáni közmunkákban. A budapesti újjáépítési történetek közül mégis talán az egyik legérdekesebb, hogy itt, a budavári romeltakarítási munkálatok alatt még egy kisvasutat is munkába állítottak az Úri utcában, amivel egyszerűbben tudták elszállítani az akadályként feltorlódó törmeléket.
Könnyen lehet, hogy az ötlet a Várbarátok Körének egykori alapítójának, az Úri utca egykori lakójának, a MÁV egykori igazgatójának, Neÿ Ákosnak (1881- 1967) fejéből pattant ki. Az egykori vasútigazgatóról illik megemlítenünk, hogy a vészkorszak idején az Úri utca 19. szám alatti házában a későbbi Gaudiopolis létrehozója, a Bécsi kapu téri evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor (1909-1974) szállásolt el a deportálástól megmenekített zsidó gyermekeket. Persze a neves mérnök is itt, az Úri utcai ház földszintjén vészelte át családjával az ostromot, akik a harcok befejeztével szintén kivették a részüket a helyreállítási munkálatokból. Szóval, mi arra tippelünk, hogy talán az ő ötlete lehetett, viszont egy biztos: a megoldás hatalmas leleményességre vall. Nézzék csak a Fortepan ide vonatkozó fotóit!
Az éppen ma 1045 éve, 980. április 23-án Velencében született bencés szerzetes egyben első királyunk, Szent István fiának, Szent Imre hercegnek a nevelője is volt. Az 1083-ban, I. László király kezdeményezésére szentté avatott püspök vértanúságának helyét, az egykori Kelen-hegyet később róla, Szent Gellért hegyének nevezték el, az ezen létrejött - részben elsőkerületi – városrész pedig a Gellérthegy nevet viseli. A csanádi püspöki széket betöltő szerzetes életéről a későbbi korokban több legenda is született.
A Budai Vár tövében, a Mikó utca-Logodi utca sarkán álló ház egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Bizonyára sokszor szemtanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor indult meg a Roham utca felé, majd az Alagút utcán tért vissza. Az idén április 11-én éppen 125 éve született Márai Sándor alábbi verse több mint száz évvel ezelőtt, csupán 22 éves korában jelent meg a Kassai Naplóban.
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
