
Előkerült Senyei Károly egyik elveszettnek hitt szobra!
Az alkotás Pesten, egy a közönségtől elzárt, nem látogatható, lezárt területen került elő, egész pontosan a jelenleg luxusszállodaként működtetett New York Palota egyik raktári szárnyából nyíló kis udvarra helyezték át a szobrot.
Senyei Károly (1854-1919) , szobrászművész több alkotása is megtalálható a Budavári Palotában.
Budapesten, Bécsben és Münchenben tanult, majd 1886-ban visszaköltözött Budapestre. Elsősorban zsáner- és épületdíszítő szobrokat készített. Számos művet készített a budavári királyi palota számára, ezek: a főhomlokzat timpanonjának szoborcsoportja (elpusztult), az Oroszlános udvarban Háború és Béke, a dunai homlokzat előtt Halászó gyerekek kútja (1900 körül), a Habsburg-teremben III. Károly-, Mária Terézia-, I. Ferenc József-, Erzsébet királyné-mellszobor, a nádori kriptában: gyermeksírokon angyalkák.
- írja a Wikipédia a róla szóló szócikkben.
Az Oroszlános Udvarban található Szent István teremhez vezető felújított díszkapu csodás dísze a már említett szoborpár, amely a Béke és a Háború allegóriája. Ez a szoborpár méltó dísze a Budai Vár szívcsakrájának számító királyi udvarnak.
.jpg)
A másik pedig a nemrégiben felújított Halászó gyerekek kútja, amely a Budavári Palota Savoyai-terasz felőli oldalán helyezkedik el.

Bízzunk benne, hogy a most megtalált, sokak által elveszettnek hitt szobor szintén felújításra kerül és hasonlóan méltó helyet kap, az említett társai!

A címben szereplő lakonikus mottó, Jungfer Gyula hitvallása, művészeti krédója volt. Az egykori díszműkovács iparművész díjnyertes alkotásai ma is Pest és Buda legcsodálatosabb épületeinek ékességei és valódi szemmágnesként funkcionálnak. Műremekei ma is visszaköszönnek többek között az Országház, az Operaház, a Várkert Bazár, illetve a Gresham-palota kovácsoltvas díszítéseiből és kapuiból.

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.

Hétfő este „Széchenyi és Kossuth - avagy kinek volt igaza egy 180 évvel ezelőtti vitában” címmel tartott előadást a BTM Vármúzeum főigazgatója, Dr. Csorba László a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban. Talán nem véletlen, hogy "Széchenyi és Kossuth" szerepelt az előadás címében és nem "Széchenyi vagy Kossuth"…