
Így „járta be” a Hold a Várat
Nem nehéz, sőt, szinte lehetetlen a Budai Várban úgy sétálni, hogy akármelyik irányba fordítsuk a fejünket, a tekintetünk ne találkozzon valami érdekességgel. Ebben semmi túlzás nincs, ez az élmény ráadásul magával hozza a felfedezésnek, a rádöbbenésnek azt az izgalmát, amikor az ember meglát történelmet élővé, megfoghatóvá, láthatóvá tévő dolgokat.
Így volt ez tegnap is, amikor a Dísz tértől a Vár északi része felé haladtunk, házról házra felfedezve az Országház utcát. Miután a Bécsi kapu térnél visszafordultunk a Budavári Palota irányába, a természet jóvoltából egy kis extra látványban is részesülhettünk. A pesti látképben gyönyörködve (tényleg fantasztikus innen rátekinteni a Duna bal partjára) arra lettünk figyelmesek, hogy bolygónk kísérője ezúttal mintha kifejezetten minket is kísérne. Nem akart lemaradni a fotókról sem.
Készíthettünk képet a Halászbástyáról,

próbálhattuk megörökíteni Szent István királyunk szobrát,


a Turult,


vagy éppen Savoyai Jenő szobrát,

a Hold szerepelni akart mindenképpen, minden képen.
Hagytuk neki.

Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?

A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.

A mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.