Ma már nem ritka, hogy bárhol Budapesten egy-egy vezetett csoportba botlunk, hiszen az egész fővárosban egyre népszerűbbek az úgynevezett tematikus városismereti séták, amelyek bizonyos kérdéskörökhöz kapcsolódnak. Ilyen szervezésekben ismerhetjük meg például a Pasaréti Bauhaus-villák történetét vagy a Napraforgó utca kísérleti házait, de járhatjuk be akár Kőbányát vagy éppen Erzsébetvárost és más városrészeket valamilyen építészeti, irodalmi, történelmi-helytörténeti, illetve egyéb emlékek után kutatva. Az ember egy-egy ilyen túra után – új ismeretekkel felvértezve – sokszor másképpen szemlél addig lesajnált épületeket, idéz meg eldugott kis utcákat, vagy olvas el a hétköznapi rohanásban gyakran szinte észre sem vett, elhanyagolt emléktáblákat. Ezért is örvendetes, hogy ma már a Budai Várban is vannak kifejezetten ilyen, tematikus túrák. Szuper programlehetőségnek ígérkezik, hogy évszaktól és sokszor időjárástól függetlenül közel egy tucatnyi vezetett sétán vehetünk részt a Várban. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsoroljuk, hogy milyen tárgykörök, milyen tematikák köré szerveződnek a színes és érdekes programok.
A Shalom, Buda! – Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában elnevezésű sétán megtudhatjuk például, hogy hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője, a Mikve, és hol lehettek a zsinagógáik a budai zsidóság fénykorában.
Várkert Bazárt bemutató A főváros ékszerdoboza vezetett séta nem kevesebbet ígér, minthogy úgy mutatja be a Várhegy keleti oldalát, ahogyan még sohasem láthattuk. Sőt, megismerhetjük a történetét a középkori védmű funkciótól egészen a szocialista ifjúság Ifiparkos korszakáig és mindeközben még a zseniális építészről, Ybl Miklósról és gyönyörű alkotásairól is egy csomó mindent megtudhatunk.
A Hauszmann paripái fantázianévvel illetett séta igazi kuriózumnak ígérkezik, hiszen kizárólagos szervezésben belülről is megcsodálhatjuk az újraépített Lovardát, így megtekinthetjük a lovaglócsarnokot, a díszmennyezetet, valamint a zenekari és királyi páholyt is.
A Sisi, Magyarország szerelmese – séta Erzsébet királyné nyomában a romantika világába kalauzol bennünket. Megismerjük a királyné kedvenc budai kertjeit, a Várkert Sisiről elnevezett lépcsőházát, és számtalan más érdekesség mellett megtudhatjuk azt is, hogy milyen kapcsolat fűzte gróf Andrássy Gyulához! Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik a Valentin-nap apropóján meghirdetett és témájában ahhoz kapcsolódó Sisi szívügyei című séta is.
És ha már Erzsébet királyné, akkor itt kell megemlítenünk a „legmagyarabb Habsburgként” emlegetett József nádor emlékének szentelt, Habsburgok és holtak sétát is, melynek keretében megcsodálhatjuk a páratlan szépségű Habsburg nádori kriptát is.
Teljesen más jellegű, azonban szintén rendkívül érdekes téma köré csoportosul A patikus háza nevű bejárás, amely a Dísz téren található De la Motte-Beer-palotába invitál bennünket. A programon megtekinthetők a 15 festékréteg alól előkerült freskók. Sőt, a lakóház összes helyiségét végig lehet járni és megismerkedhetünk az épület lakóinak sorsával is.
De vannak egyébként jóval általánosabb túrák is, mint például a Buda Vára, amely a világhírű látnivalókat mutatja be, vagy a Várból Palota elnevezésű séta, amelynek keretében eljuthatunk a Várkápolnába és a Királypincébe is. Szóval igazán nem panaszkodhatunk, hiszen a kínálat egész évre jelenthet szellemi kikapcsolódást az érdeklődőknek.
(forrás és fotó: budaivarsetak.hu)

