Sárközi György Budapesten, a Terézvárosban született 1899. január 22-én, zsidó családban. Tanulmányait a váci piaristáknál, illetve Budapesten végezte. A római katolikus vallásra áttért tehetséges ifjúnak a Nyugat folyóirat, annak szerkesztő-kritikusának, Osvát Ernőnek a felfedezettjeként először alig 18 évesen jelentette meg verseit. Az Athenaeum Könyvkiadó lektoraként, majd esztéta és kritikusként dolgozott. Hamarosan Babits legtehetségesebb tanítványai közt tartják számon. Első önálló verses kötetet 1926-ban jelent meg Angyalok harca címmel, s benne az alábbi Homlokomon fehér csillag című vers:
Tüskebokrokból csillagképek ága-bogává fényesültem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy önmagamból fölrepítsen.
Minden keserű szerelem alján lelkem parittyák feszítették,
Minden sírból föltámasztották hős vágyak tárt testem keresztjét.
Dicsőségesen, ágasbogasan, ezrek szivét körülindázva,
Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!
Bennem bukó világok könnye szökken szakállas zuhataggá,
Bennem a jövendő kósza fénye tisztul kifeslő, ifjú nappá.
Minden kígyói fájdalomból sasok szárnya emelt föl engem,
Minden szenvedés arra volt jó, hogy alvó lelkem földerengjen.
Homlokomon fehér csillagok s borzongó dalok hajnalodnak
S a kivirágzó tüskebokrok léptem előtt földig hajolnak.
Vallja, hogy a Jó s a Rossz angyala küszködik érte (szerinte az egész élet ily angyalok harca) és üdítően tűnik ki hosszú, olykor kissé álmatag soraiból, őszinte hite, hogy a Jó győzni fog. Hiszi, hogy van objektív jóság. S ebből is nyilvánvaló, hogy kiszakadt a „minden mindeggyel” kacérkodó dekadens hitetlenség talajából. Dús, helyenként káprázatos képzelettel írta meg kötetének minden versét. Költészete összhangban csendül ki.
– írta róla a Szőnyi Sándor a Protestáns Szemlében megjelent kritikájában.
Első önálló költeményeit 1929-ben a Váltott lélekkel címmel megjelent verseskötet követte, melynek már címében a lelki vívódás, az akkori magyar szellemi élet által felállott kihívások ambivalenciája ütközik ki. 1933-ban feleségül vette a Pál utcai fiúk írójának, Molnár Ferencnek (1878-1952) és Vészi Margit (1885-1961) újságíró, festő, grafikus, nem mellesleg az első magyar haditudósító nő lányát, Molnár Mártát (később Sárközi Györgyné, 1907-1966).
Sárközi György Szabó Lőrinc, Németh László, Halász Gábor és Szerb Antal barátja volt. 1939-ben, a Kelet Népében megjelent nagysikerű, Dózsa című drámájának egyes jelenetei is itt a Budai Várban játszódnak. A harmincas években egyre többet foglalkozik a két világháború közötti magyar társadalom problémáival, s jelentős szerepet játszott a népi írók mozgalmának szervezésében, eszméik terjesztésében. 1936-ban ennek eredményeként indította el a Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatot. Származása miatt egyre jobban kiszorul a magyar közéletből. A népi mozgalom harcaiban születik Dózsa című drámája (1939).
Sárközi György, 1935–1938 között a Válasz című folyóirat szerkesztője volt. Az 1937-ben megalakult Márciusi Front egyik vezetője lett, egyik megfogalmazója volt az 1938 márciusában megjelent Mit kíván a magyar nép? című politikai kiáltványnak. Sárközi György Nyúl utca 14. számú villájában, amit aztán 1944 tavaszán – az akkori, általuk ellenzett kormánypolitika egyenes folyományaként -einstandoltak a teherautón érkezett SS-ek a Gestapo különítményesek.
Mintha magát Eichmannt láttam volna
– mesélte a Nyúl utcai villa kapcsán az ezredforduló körül egy interjúban a költő 1937-ben született fia, az évtizedek óta Londonban élő író, újságíró, tudósító, Sárközi Mátyás, aki egyébként Vérbeli várbeliek címmel írt könyvet a Várnegyedben egykor élt írókról, költőkről.
Sárközi György utolsó költői korszakának verseit az 1941-ben megjelent Higgy a csodában! című kötete gyűjti össze. 1944-ben munkaszolgálatra hurcolják el, ahonnan sosem tér vissza, a balfi munkatáborban pusztul el; egyesek szerint a szándékos kiéheztetés áldozata lett, éhenhalt.
A legutóbbi hetekben országszerte nyomozás indult a Sopron felé elhajtott három jóbarát, három kiváló magyar író, illetve nyelvész: Halász Gábor dr., Szerb Antal dr. és Sárközi György felkutatására. Az eddigi kutatások azonban nem jártak eredménnyel és az első hír, ami a magyar szellemi élet három nagyszerű munkájával kapcsolatosan fülünkbe jut: Szerb Antal halála.
– írta meg a Délmagyarország 1945. április 15-én.
Ezután még egyesekben élt a remény, de holttestét a megtalálták, s 1945. május 3-án a Népszabadságban már halálhíréről tudósított:
Sárközi György, a kiváló költő, esszéista és műfordító —mint most értesülünk — március 8-án, a balffürdői deportációs táborban negyvenhat éves korában elhunyt. Szerb Antal után az „ifjabb Nyugat-nemzedék” második jeles tagját érte el ugyanazon az átkozott helyen, ugyanaz a végzet. Sárközi emlékét több verskötete és regénye, Thomas Mann bibliai regénytetralógiájának példás fordítása, számos remek tanulmánya hirdeti. Mint a „Válasz” szerkesztőjenagy szerepet játszott a harmincas évek irodalompolitikai harcaiban — a negyvenes években ő is, mint annyi más, hallgatásra kényszerült.
In Excelsis magyarul Magasságbanként fordítható versében így ír jövőbeli haláláról:
Szárnyak, suhognak hivogatva, holnap
Már nem láttok engem.
Vas szárnyak dörögnek, ezüst szárnyak dalolnak.
Kialszom szemetekből, – ne sirjatok értem!
Arany szárnyak lobognak…
Boldog vagyok, mert szomorú voltam, amig éltem.
Szomorú, mint a zártajku tavak, most mint a hajnal
Boldog és sikongó;
Gyémánt szárnyak sivítnak versenyt a viharral.
Ott lenn izzó lábak dübörögtek fölöttem,
Itt hűs szárnyak legyeznek,
S égő sugarak csobognak a végnélküli ködben…
Özvegye, Sárközi Márta – Illyés Gyulával oldalán – 1946-ban újraindítják népi írók folyóiratát, a Választ, ahol többek között Bibó István, Cs. Szabó László, Jékely Zoltán, Szabó Lőrinc, Vas István, Weöres Sándor, Kodolányi János, Kosáry Domokos, Németh László, Szentkuthy Miklós írásai jelentek meg, de 1949-ben a lapot a kommunisták betiltják. Sárközi Györgyné lakása később, az ötvenes években a Rákosi-rendszer ellen szervezkedő értelmiség egyik gyülekezőhelye volt.
