„Ez volt a sorsom” – egy 80 éve kiirtott sváb falu; filmvetítés és beszélgetés a Várban

Kápolnapuszta egy éppen idén 80 éve kiirtott sváb falu volt. Lakosságának többségét a második világháború végén meggyilkolták a „felszabadító szovjet harcosok”. A túlélők nagy részét a háború után származásuk miatt kitelepítették a kommunisták. A falu és annak lakosságának tragédiáját bemutató dokumentumfilm után történészek beszélgetnek a sokáig nem csak kibeszélhetetlen, de megemlíteni is tilos történtekről. A Saxlehner András Egyesület által 2025. március 12-én 18 órára, a budavári Pasha Caféba szervezett program nyilvános és ingyenes, azonban a cikkben szereplő linken regisztrálni kell!

A Vértes domboldalában megbúvó egykori Fejér vármegyei sváb falu mára teljesen kihalt, a férfiak többségét agyonlőtték, a nők egy részét megerőszakolták, a túlélők javát pedig kitelepítették. A második világháború végén bevonuló vörös hadsereg, néhány korábban sérelmet szenvedett partizánnal karöltve itt aztán tényleg kimutatta a foga fehérjét, s olyan vérengzést rendezett, amelyet épp ésszel még elképzelni is nehéz.

A Gánttól északra fekvő kistelepülés hatvanegynéhány fős lakossága 1945. március 16-án a poklok poklát élte át: az oroszok gyakorlatilag kiirtották a falut. Az egykor itt élők tragédiájáról a bosszúszomjas vérfürdőt át- és túlélő akkori gyerekek mesélnek, akiknek egy egész életre a pupilláikba égtek az átélt, felfoghatatlan és feldolgozhatatlan borzalmak.

__wf_reserved_inherit
Egy kápolnapusztai ház romjai (Fotó: Wikipédia)

A Saxlehner András Egyesület a falu végzetes tragédiáját feldolgozó Ez volt a sorsom című dokumentumfilm vetítésére egy azt követő beszélgetésre invitálja az érdeklődőket. Az est házigazdája a kerületi német kisebbség emblematikus alakja, Farkas Hoffmann Márta újságíró lesz, akinek beszélgetőpartnerei pedig László Gábor, a megérintő tragédiát feldolgozó film rendezője és Ritter György, történész lesznek.

__wf_reserved_inherit
Az áldozatok sírjai (Fotó: A kövek mesélnek)

A rendezvény partnerei tematikus budavári portálunk mellett a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat, a ClubNetCet Egyesület, valamint a Viadukt Alapítvány lesznek. Az eseményre ezen a linken lehet regisztrálni.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

__wf_reserved_inherit

Kapcsolódó cikkeink