Egy szobor a kanyarban
A Budavári Palota felfelé kanyargó útján, a Palota út egyik kanyarjában található mellszobor sokak számára talány. Cikkünkből megtudhatják, hogy ki volt az a történelmi személy, aki ezen a patinás útszakaszon szobrot érdemelt az utókortól több mint harminc évvel halála után.
Az eperjesi születésű Greguss Ágost (1825-1882) édesapja, Greguss Mihály (1793-1838) korának egyik leghíresebb esztétája volt.
Ágost először filozófiát tanult, majd orvoslást hallgatott Bécsben, végül a hallei egyetemet folytatott esztétikai, irodalmi tanulmányokat
Részt vett a szabadságharcban. Világos után bujdosott, de elfogták, és börtönbüntetést szenvedett. (…) Sokoldalú munkásságával kiemelkedő szerepe volt kora irodalmában. A magyar esztétikai tudományok első jelentős rendszerezője. Magyar népdalokat fordított németre és külföldi népdalokat magyarra. Nagy hatású balladaelméletét a népköltészet, a skót balladák és Arany János balladái alapján alkotta.
- írja munkásságáról a Magyar Néprajzi Lexikon.
Itthon 1849-ben megjelent A szépészet alapvonalai című könyve, amely az első magyar nyelven kiadott önálló esztétikai mű. Íróként, hírlapíró dolgozott. Korának egyik legműveltebb embereként, legnagyobb hazafiként tartották számon, tagja volt az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is. A kiegyezés után Eötvös József (1813-1871) a pesti egyetem esztétika tanárául nevezte ki. Generációk sora sajátította el nála a széptan alapjait, amelyet elsősorban a kor uralkodó filozófiai irányzata, a pozitivizmus hatotta át, majd előadásain a szép-jó-igaz triászát, illetve az arany középutat hirdette. A kor divatos műfajáról, a balladáról pedig azt mondta, hogy "tragédia dalban elbeszélve".
Mondják, hogy jó is volnék;/ de tudom, mi gyakran botlom a rögös úton./S erkölcsben is – tapasztalom elégszer –/ enyim legfelebb a középszer./ Ezt a középszert nevezik aranynak:/ legtöbb esetben tartom én is annak;/és áldhatom istenemet,/ hogy belejutnom engedett./ De a középszer, légyen bármi szép,/Kettőben azt nem értem el, hiába:/ a szeretetbe' s a politikába'/ sohase tudtam állni mint közép./ Sohase tudtam lenni langymeleg:/ egészen gyűlölök, egészen kedvelek,/és engem is – ez sorsa életemnek -/ igen gyűlölnek vagy igen – szeretnek!
- írja magamról című versében.
1882. december 13-án halt meg, meglehetősen korán, 57 éves korában.
Múlt századbeli reneszánszunk kiemelkedő tényezőinek emlékét az egymást követő centenáriumok egész sorával újította föl az elmúlt esztendő. Ha abból az érdeklődésből, amely ezeknél az alkalmaknál megnyilvánult, következtetést vonhatnánk le arra, hogy a korszakot nyitó 1825. év nagy szülöttei közül ki mennyire élte túl halálát a nemzet kegyeletében, azt kellene megállapítanunk, hogy Greguss emléke e leghamarább halványult el a mai nemzedék köztudatában. Ez még nem jelenti a halhatatlanság főbírájának: az Időnek ítéletét. Nincs is ok panaszkodnunk miatta. (…) A verandás ház, melyben azok a felejthetetlen keddi vacsorák lefolytak, kertjével együtt áldozatul esett a főváros fejlődésének. Fejedelmi út visz át a Kedves ház helyén, a természet és művészet elragadó képei közt, amilyennek talán ő álmodta egykor azt a városrészt, föl a világ egyik legimpozánsabb királyi palotájához…
- írta a Nyugat hasábjain 1926-ban Palmer Kálmán (1860-1933) költő, fordító, író és hírlapíró Visszaemlékezések Greguss Ágostra című visszaemlékezésében.
A Budavári Palota felé kanyargó Palota út legfelső hajtűkanyarjában - szinte egykori háza helyén - található mészkő talapzaton álló mellszobor Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész alkotása. Holló legismertebb művei, a Magyar Tudományos Akadémia alapítását megörökítő domborműve az MTA székházának külső falán, illetve az árvízi hajóst ábrázoló Wesselényi-domborműve a Ferenciek téri ferences templom oldalfalán ma is látható.
A szobron az egyik kezében egy Balladák feliratú könyv, másik kezében ceruza. A talapzaton található felirat:
GREGUSS ÁGOST Országos gyűjtésből emelték tanítványai
Alatta pedig a már említett Palmer Kálmán Greguss Ágostról szóló verse:
Itt e kies lankán, hol a szépnek templomaként állt/ Házad nyitva nekünk, mint szerető szíved is,/ ,Ércajkkal mester, hírdesd eszményed örökké/ A szépért, igazért, szépen is élni taníts.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
