Egy kép többet mond ezer szónál: 1948 májusából üzen a budavári Ruszwurm Cukrászdából

A második világháború szörnyűséges borzalmai után, az ostrom alatt romba dőlt vári házak között pillanatnyi békeként találja szíven az embert ez a nagyon szerethető kép. Egy kis béke és szeretet. Persze békéből nem sok, hiszen ma már jól tudjuk, hogy a szovjet katonai megszállók által hatalomba tolt kommunisták, s vezérük Rákosi Mátyás egy újabb rémkorszakot hozott hazánk és nemzetünk életébe. Az 1947.évi "kékcédulás választások" elcsalása után Magyarország ismét megindult az önkényuralom felé, ezúttal a szélsőjobboldali nyilasok helyett a szélsőbaloldalt képviselő kommunisták tették prédájukká a hazánkat, Magyarországot, amely egy újabb szabadságharcba és annak kudarcába, majd egy négy évtizedes szovjet megszállásba torkollott.

És minden borzalom ellenére itt ez a szívbe karcolódó szeretemkép, ami valami sokkal többet üzen, mint egy egyszerű ölelés. A feleségét átölelő férfi a biztonság és a vigasztalás, sőt mi több: a mindent túl élő emberi szeretet, az örök szerelem jelképe lehetne. Mintha a kép azt üzenné nekünk közel nyolcvan év távlatából, hogy bár nem tudjuk, hogy mekkora veszteség érte a fényképen szereplő idős párt a háború alatt vagy az életük során, de a szeretetük mindent túl élt.

‍

Gyere bújj hozzám, ne félj, itt vagy, s én itt vagyok, szeretlek és szeretsz, élsz, élek, élünk!

„Adj címet a képnek!" – írhatnánk. De hisszük, hogy ennek a képnek valódi története van. Lehet, hogy csak a mi kíváncsiságunkat birizgálta meg, de

‍

olyan jó lenne megtudni, hogy kik voltak Ők, mi történt velük, hogyan alakult a sorsuk, életük? Vajon élnek-e még olyanok a Várnegyedben, akik emlékeznek rájuk, akik ismerhették őket?

‍

‍