Budapest születése – így elevenedik meg előttünk a 100 évvel ezelőtti Várnegyed
Az Animatiqua stúdió által készített "Budapest Születése" című kisfilm valóban különleges utazásra hívja az idén 150. születésnapját ünneplő főváros szerelmeseit. Kondacs András, ötletgazda és rendező, illetve csapata tényleg egyedülálló módon ötvözi a modern animációt régi korok fotóival. Ezáltal szinte megelevenedik előttünk a múlt, nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink múltja.
A megismerhető emberi világ olykor szakadozott, hiányos, olykor megsárgult emlékei a fényképek. Közös múltunk darabjai, nagyapáink pupillájába beégett, régről jövő üzenetek, amik nekünk szólnak. Így a régi fotó jelenthet utazást, időutazást a korba, ahonnan az üzenetek a megmozgatott fotókon keresztül még ugyanolyan elevenen és impulzívan érkeznek, mint ahogyan akkor, amikor azok készültek, nagyapám idejében. Magam előtt látom a sarkon éppen beforduló omnibuszt, az arrább rebbenő galambot, a kalapos, szép ruhába öltözött férfiakat és nőket, és már hallom is az „ucca” zsivajából élesen kihallatszó rikkancs fiú hangját, a kávéházi forgóajtón kitámolygó írók kaján nevetését, a háborúba készülő, búcsúzkodó fiatal katona sóhaját és a meggyötörten hazaérkezőét is. Életre kel a hangos és zsúfolt, harmonika alappal megspékelt pályaudvari forgatag, a fővárosba szerencsét próbálni érkező megszeppent ifjú arca, az egyenruháját büszkén igazgató egyenruhás hetyke, bajuszpödrő mozdulata, érzem a frissen pörkölt kávé és a éppen sülő lángos ínycsiklandó illatát… Miközben nézem a filmet, utazom, hiszen megelevenedik bennem az akkori városi utca képe és moraja, a kintornák monoton dallama, itt járnak körülöttem azok az emberek a fotókról és ugyanolyan elevenek, mint akkor, amikor még éltek... Negyedórára elrabolja a szívem egy ritkán átélt érzés, amit talán úgy hívhatunk legtalálóbban, hogy történelmi nosztalgia. Ezért is szeretem ezt a filmet, ezért szeretem az ilyen filmeket.
De mit is beszélek ennyit? Inkább csak idéznem kellett volna az alkotók mottóját, miszerint:
Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel
De nézzék csak!
"Nagy volt a nyüzsgés tegnap a Hiltonban rendezett fogadáson... A díszvendég persze a világsztár volt: Tony Curtis, aki ezúttal Michelle-t egészen fiatal és kimondottan gyönyörű barátnőjét, meg hat gyermekének egyikét, a színésznő Kellyt is magával hozta." - írták 1988. júniusában az Esti Hírlap hasábjain, a hollywoodi színészlegenda hazalátogatásának alkalmával, aki őszintén vallotta magáénak ősei magyar-zsidó gyökereit. Ekkor mesélte el, hogy a magyar nyelvet gyermekkorában valami varázslatnak, mély titkok hordozójának hitte, amit csak az ő szorosabb környezete, szülei és testvérei ismertek. A 100 éve született színészlegendára emlékezünk.
Ady budai dorbézolásai alatt a krisztinavárosi Philadelphiába vagy az Alkotás úti Délivasút Kávéházba járt. Előbbibe barátja, Szabó Dezső invitálására jött, s a költő meg is szerette a Horváth-kert melletti kávéházat. De más is kötötte ide, az I. kerülethez az egyik legnagyobb magyar költőt. Nézzék csak!
Jellegzetesen dekoratív, sokszor rikító színekkel festett, poentírozó technikával készült képei szinte messziről felismerhetőek. Szecesszióba hajló impresszionista stílusa leginkább posztimpresszionistának lehet nevezni. Egyedi, különleges pontozásos technikáját nevezzük kukoricás stílusnak. A rendkívül termékeny festőművész alkotásainak számos darabja itt, a Budavári Palotában működő MNG-ben található.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
