Budapest születése – így elevenedik meg előttünk a 100 évvel ezelőtti Várnegyed
Az Animatiqua stúdió által készített "Budapest Születése" című kisfilm valóban különleges utazásra hívja az idén 150. születésnapját ünneplő főváros szerelmeseit. Kondacs András, ötletgazda és rendező, illetve csapata tényleg egyedülálló módon ötvözi a modern animációt régi korok fotóival. Ezáltal szinte megelevenedik előttünk a múlt, nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink múltja.
A megismerhető emberi világ olykor szakadozott, hiányos, olykor megsárgult emlékei a fényképek. Közös múltunk darabjai, nagyapáink pupillájába beégett, régről jövő üzenetek, amik nekünk szólnak. Így a régi fotó jelenthet utazást, időutazást a korba, ahonnan az üzenetek a megmozgatott fotókon keresztül még ugyanolyan elevenen és impulzívan érkeznek, mint ahogyan akkor, amikor azok készültek, nagyapám idejében. Magam előtt látom a sarkon éppen beforduló omnibuszt, az arrább rebbenő galambot, a kalapos, szép ruhába öltözött férfiakat és nőket, és már hallom is az „ucca” zsivajából élesen kihallatszó rikkancs fiú hangját, a kávéházi forgóajtón kitámolygó írók kaján nevetését, a háborúba készülő, búcsúzkodó fiatal katona sóhaját és a meggyötörten hazaérkezőét is. Életre kel a hangos és zsúfolt, harmonika alappal megspékelt pályaudvari forgatag, a fővárosba szerencsét próbálni érkező megszeppent ifjú arca, az egyenruháját büszkén igazgató egyenruhás hetyke, bajuszpödrő mozdulata, érzem a frissen pörkölt kávé és a éppen sülő lángos ínycsiklandó illatát… Miközben nézem a filmet, utazom, hiszen megelevenedik bennem az akkori városi utca képe és moraja, a kintornák monoton dallama, itt járnak körülöttem azok az emberek a fotókról és ugyanolyan elevenek, mint akkor, amikor még éltek... Negyedórára elrabolja a szívem egy ritkán átélt érzés, amit talán úgy hívhatunk legtalálóbban, hogy történelmi nosztalgia. Ezért is szeretem ezt a filmet, ezért szeretem az ilyen filmeket.
De mit is beszélek ennyit? Inkább csak idéznem kellett volna az alkotók mottóját, miszerint:
Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel
De nézzék csak!
Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
