Budapest születése – így elevenedik meg előttünk a 100 évvel ezelőtti Várnegyed
Az Animatiqua stúdió által készített "Budapest Születése" című kisfilm valóban különleges utazásra hívja az idén 150. születésnapját ünneplő főváros szerelmeseit. Kondacs András, ötletgazda és rendező, illetve csapata tényleg egyedülálló módon ötvözi a modern animációt régi korok fotóival. Ezáltal szinte megelevenedik előttünk a múlt, nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink múltja.
A megismerhető emberi világ olykor szakadozott, hiányos, olykor megsárgult emlékei a fényképek. Közös múltunk darabjai, nagyapáink pupillájába beégett, régről jövő üzenetek, amik nekünk szólnak. Így a régi fotó jelenthet utazást, időutazást a korba, ahonnan az üzenetek a megmozgatott fotókon keresztül még ugyanolyan elevenen és impulzívan érkeznek, mint ahogyan akkor, amikor azok készültek, nagyapám idejében. Magam előtt látom a sarkon éppen beforduló omnibuszt, az arrább rebbenő galambot, a kalapos, szép ruhába öltözött férfiakat és nőket, és már hallom is az „ucca” zsivajából élesen kihallatszó rikkancs fiú hangját, a kávéházi forgóajtón kitámolygó írók kaján nevetését, a háborúba készülő, búcsúzkodó fiatal katona sóhaját és a meggyötörten hazaérkezőét is. Életre kel a hangos és zsúfolt, harmonika alappal megspékelt pályaudvari forgatag, a fővárosba szerencsét próbálni érkező megszeppent ifjú arca, az egyenruháját büszkén igazgató egyenruhás hetyke, bajuszpödrő mozdulata, érzem a frissen pörkölt kávé és a éppen sülő lángos ínycsiklandó illatát… Miközben nézem a filmet, utazom, hiszen megelevenedik bennem az akkori városi utca képe és moraja, a kintornák monoton dallama, itt járnak körülöttem azok az emberek a fotókról és ugyanolyan elevenek, mint akkor, amikor még éltek... Negyedórára elrabolja a szívem egy ritkán átélt érzés, amit talán úgy hívhatunk legtalálóbban, hogy történelmi nosztalgia. Ezért is szeretem ezt a filmet, ezért szeretem az ilyen filmeket.
De mit is beszélek ennyit? Inkább csak idéznem kellett volna az alkotók mottóját, miszerint:
Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel
De nézzék csak!
A magyar képzőművészet, a századfordulós magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak a 180. születésnapját ünnepeljük.
Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.
Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
