Budapest 150 - Ma van a Lánchíd születésnapja!
1849-ben éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Széchenyi lánchidat.
Elöljáróban is érdekes adalék, hogy a Budát és Pestet összekötő Széchenyi Lánchíd nemcsak a Budát és Pestet összekötő első kőhíd, de a Duna teljes magyarországi szakaszán is az első ilyen építmény volt.
Kevesen tudják, de a Pestet Budával elsőként összekötő állandó hidat gróf Széchenyi István (1790-1860) álmodta meg ugyan, a Hídegylet is ő alapította 1832. február 10-én, de a híd megépítését Sina György (1783-1856) finanszírozta, akinek születésnapján avatták fel a klasszicista stílusban megépített Lánchidat. A munkálatok már egy évtizeddel korábban, 1839-ben megkezdődtek az angol William Tierney Clark (1783-1852) tervei alapján, azonban a kivitelezés valódi - mai divatos kifejezéssel élve - operatív irányítója azonban a skót származású Adam Clark (1811-1866) építésvezető volt, akinek a 170 évvel ezelőtt átadott váralagutat is köszönhetjük. A híd alapkövét 1842. augusztus 24-én Károly főherceg, Teschen hercege rakta le.
Széchenyi így írt William Tierney Clarknak 1846. januárjában:
Két párt áll szemben egymással. Ebből következően az aláírások nem haladnak túlontúl gyorsan: Az egyik párt, élén néhány budaival, a dolog műszaki kivitelezését hazánkfia kezébe kívánná letenni, míg jómagam és a báró is nem kívánunk tudni kísérletező mesterekről, hanem az ügy Ön általi írányitását kívánjuk. A részvények ára 10 sterling font egyenkint, és úgy mondják, hogy igen hasznot hajtó vállalkozás lesz, nem tudom, mit gondoljak róla, de meglehet, néhányat tán Önnek is át kellene vennie.
Gróf Széchenyi István (1791-1860) végül Clark Ádámot nevezte ki az Országos Közlekedési Bizottság tanácsosának 1847-ben. Itt érdemes megemlíteni, hogy a szabadságharc idején Clark Ádám mentette meg a Lánchidat Heinrich Hentzi osztrák tábornok, illetve Alnoch Alajos ezredes hídrobbantási kísérletétől, amikor is a Lánchíd kamráit vízzel öntette el. Ennek a hősies tettnek is köszönhető, hogy a magyarok nagyon megkedvelték a skót származású mérnököt. Itt, a Várszínház egyik előadásán ismerte meg a budai városkapitány Áldásy Antal lányát, Máriát, akit csakhamar feleségül is vett. Ezután visszavonult és csak családjának élt, három gyermeke született. A közeli Koronaőr utcába tervezett villában szerette volna berendezni a családi fészket, azonban 1866. június 23-án, egy szombati napon tüdőgyulladás miatt távozott az élők sorából.
A Lánchíd történetéhez még hozzátartozik, hogy a hídfők legendás kőoroszlánjait Marschalkó János (1818-1877) lőcsei szobrászművész készítette el három évvel az átadás után, 1852-ben.
Isten éltesse a Lánchidat, Isten éltesse Budapestet!
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
