„A nyár az én szerelmem, érte égek…” – írta gyönyörű versében Kosztolányi
Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1904 nyarán született meg a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb mesterének tollából a Nyár című szonett, amely a Logodi utca egykori lakójának szerelmes ódája a legmelegebb évszakhoz, a nyárhoz.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) egykor itt – a háborúban sajnos lebombázott – Logodi utcai házban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). Ilyenkor nyaranta nagyon sokat jártak családostul budapesti strandokra, illetve a Balatonhoz is.
De kedvelt nyári helyszín volt a Dunakanyar is, ahol egy visegrádi szanatóriumban nyaraltak, de később Kosztolányi Nógrádverőcén, az alkotóházban is eltöltött néhány nyarat, legjobb barátjával, Karinthyval töltött néhány nyarat. Kosztolányi egyébként éppen itt, a kis dunakanyari kastélyban ismerte meg szeretőjét, Radákovich Máriát. Kosztolányi egyébként tényleg nagyon szerette a nyarat, a strandolást, fürdőzést, a napfürdőt és mindent, ami könnyebbé, szebbé és emlékezetesebbé tette ezt a rövid földi életet.
Kosztolányi Dezső: A Nyár
A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.
S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.
Zokogva már hülő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...
A főképen jobb szélen Kosztolányi a Visegrád-Gizellatelepi strandon 1930-ban (Fortepan/ Magyar Bálint)
A magyar képzőművészet, a századfordulós magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak a 180. születésnapját ünnepeljük.
Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.
Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
