Több mint fél évszázadon át szolgálta Magyarországot, és aligha akadt a reformkornak olyan jelentős ügye, amely mellett politikai tekintélyével vagy saját vagyonával ne állt volna ki. A történet különös fintora, hogy miközben őt egész Magyarország gyászolta, fia, István – az utolsó magyar nádor – 1848 után kegyvesztett lett Bécsben, és soha többé nem térhetett vissza arra a földre, amelyet apjához hasonlóan hazájának tekintett.
Ha valaki ma végigsétál Budapesten, jó eséllyel úgy is találkozik József nádor örökségével, hogy észre sem veszi. Megpihenhet a róla elnevezett téren, elsétálhat a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, átmehet a Lánchídon, kirándulhat a Városligetben vagy a Margitszigeten, sőt nyáron megmártózhat a Palatinus strand medencéiben.
Kevés olyan Habsburg akad történelmünkben, akinek emléke ennyire természetesen beépült volna a magyar főváros mindennapjaiba. Pedig Habsburg–Lotaringiai József Antal főherceg nemhogy nem Magyarországon, még csak nem is Bécsben született. 1776-ban Firenzében látta meg a napvilágot II. Lipót későbbi magyar király fiaként. Magyarországi története húszesztendős kora előtt kezdődött: bátyja, I. Ferenc 1795-ben Magyarország helytartójává nevezte ki, majd a következő évben a pozsonyi országgyűlés nádorrá választotta. A tisztséget egészen 1847-ben bekövetkezett haláláig viselte.
Öt évtized alatt azonban történt valami, ami egy dinasztikus kinevezés esetében egyáltalán nem volt magától értetődő: József főherceg magyarrá lett. Nem származása, hanem választása és tettei révén.
Nádorként eleve különös helyzetben volt. A Habsburg-dinasztia tagjaként az uralkodót képviselte Magyarországon, ugyanakkor tisztségéből adódóan a magyar rendi alkotmányosság egyik legfontosabb őre is volt. E két világ érdekei pedig korántsem estek mindig egybe. József az évtizedek során mind gyakrabban próbált közvetíteni Bécs és Magyarország között. Közbenjárt a bebörtönzött magyar jakobinusok érdekében, figyelmeztette bátyját a magyar alkotmányos jogok tiszteletére, szerepe volt abban, hogy 1825-ben hosszú szünet után ismét összehívták az országgyűlést, 1840-ben pedig az országgyűlési ifjak, köztük Kossuth Lajos szabadon bocsátásáért is fellépett.
Amikor József nádor megérkezett, a két Duna-parti város még messze volt attól az európai metropolistól, amely néhány évtizeddel később megszületett. A főherceg viszont felismerte, hogy egy modernizálódó országnak modern fővárosra van szüksége. Már 1804-ben átfogó elképzelésekkel állt elő Pest-Buda fejlesztésére, 1808-ban pedig létrejött a Szépítő Bizottmány. A reformkori Pest klasszicista városképének kialakulása, a rendezettebb utcák és terek, a parkosítások és reprezentatív középületek mögött újra és újra ott találjuk a nádort.
Nevéhez kapcsolódott a Ludovika, a Nemzeti Múzeum ügye, a Városliget fejlesztése, a budavári királyi kertek és a Nádorkert rendezése, valamint a Margitsziget parkosítása is. Alcsúti birtokáról még platánfákat is hozatott a Városligetbe. De nem pusztán városszépítő volt. Saját vagyonából tízezer forinttal támogatta a Széchenyi kezdeményezésére létrejövő Magyar Tudományos Akadémiát, felkarolta a Lánchíd ügyét, támogatta a Pest–Vác vasútvonalat, a Kisfaludy Társaságot, a Védegyletet, a Magyar Gazdasági Egyletet, az Ipartanodát, valamint a Nemzeti Múzeum és a Széchényi Könyvtár gyűjteményének gyarapítását is.
A Budai Várhoz azonban nemcsak politikusként és városfejlesztőként kötődött. Udvara kulturális találkozóhellyé is vált, és egy egészen különleges zenetörténeti pillanatot is köszönhetünk neki és tragikusan fiatalon elhunyt első feleségének, Alekszandra Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnőnek. 1800. március 8-án a Budavári Palota Mária Terézia-szárnyának tróntermében Joseph Haydn maga vezényelte A teremtés című oratóriumát. A zártkörű hangversenyt Alekszandra szervezte férje születésnapjára. Néhány héttel később pedig Beethoven játszott a budai Várszínházban. A korabeli Magyar Kurír kissé bájos megfogalmazásában egy „Beethoven nevű híres muzsikus” vonta magára a közönség figyelmét „Forte-Pianón való mesterséges jádzása által”. Ma Haydn és Beethoven a zenetörténet megközelíthetetlen óriásainak tűnnek.
A főherceg 1847 januárjában halt meg. Népszerűségét talán az mutatja a legjobban, ahogyan Kossuth Lajos búcsúzott tőle alig több mint egy évvel a forradalom előtt:
„És Ő, az agg Nádor míg testben a sír felé hanyatlott, lélekben, érzelemben az ifjadó nemzettel lépést tartva együtt ifjadott. Élete alkonyába a nemzet újjászületésének napkölte vegyült.”
Egy Firenzében született Habsburg herceg Magyarországra érkezik, megtanulja az ország nyelvét és politikai gondolkodását, parkokat, intézményeket, hidat, vasutat, tudományt és kultúrát támogat, majd úgy hal meg, hogy Kossuth Lajos méltatja hazaszeretetét. A fia pedig továbbviszi ezt a kötődést, de éppen azért kerül gyanúba saját dinasztiájánál, mert 1848-ban túlságosan közel kerül Magyarország ügyéhez.
A történetet itt akár le is zárhatnánk, de a „legmagyarabb Habsburg” örökségének van egy kevésbé ismert, jóval tragikusabb utóélete. József fia, István főherceg szinte megörökölte apja népszerűségét. Már az 1838-as nagy pesti árvíz idején kitűnt a mentésben és a károsultak segítésében, apja halála után pedig ő lett Magyarország nádora – mint később kiderült, az utolsó, aki ezt a több évszázados tisztséget betöltötte. 1848-ban István helyzete szinte feloldhatatlan volt. Habsburg főhercegként a dinasztiához tartozott, Magyarország nádoraként viszont a kibontakozó magyar alkotmányos átalakulás egyik kulcsszereplőjévé vált. Az áprilisi törvények után egyszerre kellett volna képviselnie az uralkodót Budán és a magyar érdekeket Bécsben – miközben a két fél napról napra távolodott egymástól. A végső törést Jellasics szeptemberi támadása hozta el. A Batthyány-kormány felkérte Istvánt a magyar honvédsereg vezetésére, ő pedig elfogadta a megbízást. Bécsben ez már túl sok volt. Az udvar megtiltotta számára, hogy harcba bocsátkozzon Jellasiccsal, majd visszarendelte. Szeptember 25-én lemondott nádori tisztségéről, és ezzel egy több mint nyolcszáz éves magyar közjogi intézmény története is véget ért.
Apját fél évszázados magyarországi szolgálata után egy egész ország gyászolta. A fiút ugyanez a dinasztia néhány hónap alatt félreállította: István főherceg a schaumburgi birtokára „száműzték”. Ferenc József 1858-ban ugyan formálisan megbocsátott neki, Magyarországra azonban többé nem térhetett vissza. Élete hátralévő részében politikai szerep helyett jótékonysággal és tudományos érdeklődésével foglalkozott; jelentős ásványgyűjteményt is létrehozott. Némileg szimbolikus, hogy épp a kiegyezés, az osztrák-magyar megbékélés évében, 1867-ben halt meg.
József nádor jótékony szelleme talán ma is köztünk jár azon a téren, amely 1938 óta ismét az ő nevét viseli. De emléke valójában jóval több egy szobornál vagy egy utcanévnél. Ott van a Margitsziget fáiban, a reformkori Pest klasszicista városszerkezetében, a Nemzeti Múzeumban, a magyar tudomány és kultúra intézményeiben, és természetesen itt van Budán is.
