Október 8-án különleges kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik a budavári Magdolna-toronyban: Kondor Attila, Cseke Szilárd és Péterfy Ábel festményei három egészen különböző művészi látásmódon keresztül keresik ugyanazt: a látható világ mögött rejtőző rendet.
Van abban valami különösen szép, amikor egy több száz éves szakrális tér nem egyszerűen helyet ad a kortárs művészetnek, hanem maga is részévé válik. A budavári Kapisztrán téren álló egykori „magyarok temploma”, a Magdolna-torony pedig éppen ilyen hely. A középkori Buda egyik legfontosabb templomának megmaradt, égbetörő gótikus tornya önmagában is a pusztulás és a továbbélés emlékműve. Októberben azonban három kortárs magyar festő műveivel telik meg, és a képek segítségével egészen Assisi Szent Ferenc világáig juthatunk vissza.
A Napfivér című kiállítás kiindulópontja ugyanis Szent Ferenc talán legmodernebb gondolata: az ember nem ura a természetnek, hanem része annak. Testvére a Nap, a Hold, a víz, a tűz és minden élőlény, mintha a Zeffirelli filmben lennénk. A tárlat szervezői éppen ezt a különleges létközösséget állítják párhuzamba három kortárs festő természetélményével. Ahogyan Szent Ferenc a teremtett világban Isten jelenlétét fedezte fel, úgy Kondor Attila, Cseke Szilárd és Péterfy Ábel művészetében is rendre megjelenik a természeten túli, transzcendens tartalom keresése.
Már maga a helyszínválasztás is izgalmas történelmi párbeszédet teremt. Assisi Szent Ferenc élettörténetének egyik emblematikus mozzanata egy romos templom újjáépítéséhez kötődik, a Mária Magdolna-templom pedig korban is közeli Assisi középkori szent helyéhez.
A Mária Magdolna-templom a Budai Vár egyik legrégebbi szakrális emléke: első, egyhajós épülete még a 13. században született, majd 1400 körül háromhajós gótikus templommá bővült, és évszázadokon át elsősorban a vár magyar lakosságának temploma volt. Falai között koronázták meg Ferenc királyt, és helyőrségi templomként is szolgált, de sokan az utolsó Aranyágacska, az utolsó Árpádházi király hamvait is ide képzelék, vagyis szinte minden korszak hagyott rajta valamilyen nyomot, tulajdonított neki valamilyen fontos „küldetést”. A második világháború ostroma súlyosan megrongálta, ám végzetét nem a bombák jelentették: a még helyreállítható épületet 1950-ben lebontották, és csupán gótikus tornya menekült meg a pusztulástól. Az egykori hatalmas templom helyét és szellemét ma a torony előtti romkert és a rekonstruált gótikus szentélyablak torzóként idézi meg, miközben maga a torony kiállítások és kulturális események különleges helyszíneként él tovább. A torzók éppen attól különlegesek, hogy az ember képzelete melléjük varázsol egy teljesebb világot. Talán éppen ezért különösen izgalmas színtér ez a Napfivér-kiállítás számára: egy elpusztított templom megmaradt tornyában a kortárs művészet révén ismét megtelik élettel az a hely, amely több mint hétszáz éve része Buda történetének.
Budán ugyan a templom nagy része nem élte túl a történelem viharait, az ostromok kíméletlen puszítításait, azonban tornya ma is ott magasodik a Vár északi részén, irányt és olykor utat mutat. A kiállítás három alkotóját éppen ez az épségben maradt torony és az egykori szakrális tér inspirálta.
A most bemutatott képek között járva ugyanakkor három nagyon különböző természetértelmezéssel találkozunk.
Kondor Attila műveiben a táj elsősorban szemlélődés. Festészetében a látható mögött valami nehezebben megfogható jelenlét sejlik fel: fény, időtlenség és valamiféle természetfeletti ragyogás. Nála a táj végtelenségébe való belefeledkezés meditatív folyamat, amely végső soron az istenkeresés egyik formájává válik. A természeti környezetbe, a domboldalba szinte láthatatlanul belesimuló geometrikus formák, az ember által épített környezet, a házak sziluettjei különleges világot teremtenek.
Cseke Szilárd erdőképei már nyugtalanabb világba vezetnek. Festményein a természet és az emberi civilizáció kapcsolata nem harmonikus idillként jelenik meg, hanem feszültségekkel terhelt együttélésként. Közelről nézve az erdők szinte absztrakt struktúrákká bomlanak, amelyekbe monokróm fények, foltok és sávok hasítanak bele.
Az ég felé törő fák egyszerre sugároznak elementáris életerőt és különös sérülékenységet: mintha azt kérdeznék, meddig képes a természet ellenállni annak a technológiai civilizációnak, amelyet mi magunk építettünk köré.
Péterfy Ábel pedig fölfelé néz. Újabb munkáinak visszatérő szereplője az égbolt, a monumentális panorámákon pedig madarak sokasága jelenik meg. A csapatban repülő madarak apró pontjai egyszerre érzékeltetik az egyén parányiságát és a közösség erejét. A végtelen kék égben kirajzolódó rajok mögött így nem csupán természeti látvány, hanem gondolat is rejlik: hit a közös mozgás csodájában, a gondviselésben és az együtt alkotás erejében.
Talán éppen ettől ígérkezik különlegesnek a Napfivér. Nem egyszerűen három kortárs művész közös kiállítása, és nem is vallási tárlat a szó hagyományos értelmében. Inkább három különböző válasz ugyanarra az ősi, de napjainkban különösen aktuális kérdésre: milyen kapcsolatban állunk azzal a világgal, amely körülvesz bennünket?
A cím természetesen Szent Ferenc híres Naphimnuszának világát idézi. A csaknem nyolcszáz éve született költeményben a Nap már nem égitest csupán, a Hold nem pusztán bolygónk kísérője, a természet pedig nem birtokba vehető erőforrás. Testvérek és nővérek vesznek körül bennünket. Ez a gondolat a klímaváltozás, a technológiai átalakulás és a természettől egyre inkább eltávolodó ember korában talán meglepően közel került hozzánk. És mindez a budai Vár egyik legkülönlegesebb középkori emlékében kap teret.
A tárlat beharangozójából megtudhatjuk, hogy Napfivér című kiállítás október 8-án 18 órakor nyílik a Magdolna-toronyban. A tárlatot Sturcz János művészettörténész, egyetemi tanár nyitja meg, az est zenei kíséretéről pedig Gömör Tamás énekes-gitáros gondoskodik. A kiállítás kurátora Szilléry Éva, szervezője a MáraiKult. A tárlat egy hónapon át, egészen november 8-ig látogatható.
Érdemes lesz megnézni a kiállítást, már csak azért is, mert ritka pillanat, amikor egy középkori templomtorony, egy nyolcszáz éves ferences gondolat és három kortárs festő ugyanarról kezd beszélni – arról a világról, amelynek nem urai, hanem részei, élő szövetei vagyunk.
Ahogyan azt Szerb Antal-sétánkon a Mária Magdolna templomnál mindig idézzük az író 1935-ben Budapesti Kalauz Marslakók Számára című ide vágó részletét, miszerint „a Westminster Abbey nagyobb, de mellette nem lesz ilyen kicsi az ember.” Talán nem véletlen, hogy Szerb utolsó nagy irodalmi vállalkozásába a 100 vers antológiába is bekerült a Naphimnusz, nem is akárhogyan. Szerb és Radnóti egy ideig ugyanabban a körletben dolgoztak munkaszolgálatosként, és Szerb megkérte az eltávra menő költőt, aki az íróhoz hasonlóan szintén Sík Sándor mentoráltja volt, hogy – lévén, hogy ekkor még nem volt semmilyen sokszorosító, tehát mindent kézzel kellett másolni – kérje el közös mesterüktől a Naphimnusz pontos fordítását a kötethez. Egy 1943. szeptember 19-én írt Szerb-levél így tanúskodik erről:
„Igen Tisztelt Professzor Uram, azt hiszem, Radnóti Miklósék említették már Professzor Uramnak, hogy egy többnyelvű antológia összeállításával foglalkozom, és ebben szeretném Professzor Úr néhány műfordítását felhasználni. (…) Nagyon hálás volnék, ha Professzor Uram legépeltetné a számomra a Naphimnusz és a Passero Solitario olasz szövegét, mert mostani „erős elfoglaltságom” mellett nem igen jutok hozzá, hogy könyvtárakban utána járjak, és Professzor Uramnak bizonyára kéznél van.”
Most pedig álljon itt emlékeztetőnek a vers, ahogy a világháború pusztítása után a templom tornya is itt áll, s az évszázadok tanújaként hirdeti az örökkévalóságot:
NAPHIMNUSZ
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
És minden áldás.
Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
És minden csillagaiért az égnek.
Őket az égen alkotta kezed
Fényesnek, drága szépnek.Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért.
Kik által élteted minden Te alkotásod.Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.Áldott légy, Uram, minden emberért,
Ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták
Te szent akaratodnak.
A másik halál nem fog fájni azoknak.Dicsérjétek az Urat és áldjátok
És mondjatok hálát neki.
És nagy alázatosan szolgáljátok!
