A sötét időkből kiszakadt dicső pillanat – 1956 a Várban

Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált – a szabadságharc eltiprását jelentő – végzetes támadás feltartóztatásáért.
A budavári forradalmár

Talán az egykori budavári arisztokrata miliő is indokolta, hogy a Várnegyed egyik vezető forradalmára az első felelős magyar kormányfőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak a legutolsó egyenes ági leszármazottja legyen. Egy, az utókor számára elsősorban édesapja festményeiről megmaradt, finom vonásokkal rendelkező budavári úriember történetét ismerhetik meg.