
Várban járva: nyitott szemmel, élményt gyűjtve, a turisták kedvenc helyein is túl – képekkel!
Miért nézi meg valaki többször is ugyanazt a filmet? Egyrészt nyilván, mert tetszik neki, és bizonyos jeleneteket szeret újra átélni, másrészt minél többször látunk egy filmet, annál több olyan részletet fedezhetünk fel, ami addig elkerülte a figyelmünket. Ugyanez elmondható a Budai Várnegyedről is, amit most képekkel illusztrálva támasztunk alá.
Reprezentatív adat ezzel összefüggésben nem áll rendelkezésre, de gyanítható, ha azt kérnénk magyar emberektől, mondják el, mi ugrik be elsőre a budai várnegyed hallatán, akkor nem feltétlenül ebben a sorrendben, de ezek kerülnének fel a dobogó három fokának valamelyikére: Mátyás-templom, Halászbástya, Budavári Palota. És nem is érdemtelenül, hiszen ezek olyan látnivalók, amelyek joggal „tartanak igényt” az idelátogatók kiemelt figyelmére. Külföldiekére és magyarokéra egyaránt. Azonban míg előbbiek jobbára egyszer jönnek fel, megnézik az említett fő látványosságokat, elkészítik fényképeiket, az elragadó várbeli háttérrel komponált szelfiket, az Insta-kompatibilis pózolós fotókat, addig utóbbiaknak, azaz nekünk, magyaroknak (és persze az itt élő külföldieknek is) lehetőségünk van arra, hogy többször is feljöjjünk a Várba felfedezőútra.

Izgalmas élményt ad, ahogyan régi dolgok, elmúlt évszázadok tanúi újdonságként kelnek életre bennünk. Kereshetünk, és találhatunk is olyan perspektívákat, amelyekből szinte minden hiányzik, ami 21. századi, ami modern, s így ezek a nézőpontok alkalmassá tesznek minket arra, hogy szinte úgy láthassunk dolgokat, ahogyan régen látták azok, akik a Várban éltek, a Várban jártak.
A felfedezés élményét adhatja az is, ha egyszerűen „csak” megállunk két szélesebb, forgalmasabb utcát összekötő sikátor előtt, és engedjük felpiszkálni szépérzékünket a geometria által, amit sok évszázados épületek a hozzájuk csatlakozó égbolt-részlettel együtt alkotnak.

Bár szabad a bejárás, hiszen étterem és üzlet is megközelíthető innen, mégis történik velünk valami, amikor az Országház utcában járva, egy hívogató kapualjon keresztül betekintünk a boltíveivel gazdagon ellátott udvarba.
Ha nemcsak felfelé, vagy éppen szemmagasságban pásztázzuk a vári látképet, hanem tekintetünket olykor lefelé is engedjük, olyan kis kincsre lelhetünk, mint ez a míves, ódon sárkaparó a Táncsics utcában.

És ez csak néhány felvillantott kép. Sok ilyen vár még ránk a Várban. Hamarosan vissza is térünk, hogy folytassuk a felfedezést, aminek lehetősége mindenki előtt nyitva áll.

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.