Új polgármester Budavár élén – videó

Új polgármester Budavár élén – videó

Az új polgármester, Böröcz László tegnap vette át a korábbi kerületi vezetéstől Budavár „kulcsait”. A Várnegyedet, a Tabánt, a Krisztinaváros, s a Duna jobb partján fekvő Vízivárost, valamint a Gellérthegy egy részét magában foglaló I. kerületet igazgatni hatalmas rang és persze óriási felelősség. Egy város, városrész életében egy új polgármester hivatalba lépése, mindig új időszámítást is jelent. „Polgármestersége alatt…” szokták írni a történelemkönyvek, amikor valami új, szép, ércnél maradandóbb dolog történik, épül egy adott városban. Jó munkát, sok sikert kívánunk Budavár új polgármesterének, kerületünk számára pedig felvirágoztató, eredményes és gyarapodó éveket!

Sok idő telt el azóta, amikor 1687 szeptemberében a Budát akkor már egy éve felszabadító V. Károly (1643-1690) lotaringiai herceg közvetlen beosztotja, Beck Menyhért városparancsnok kinevezte Buda első polgármesterét, Prenner Farkas András Lipót (1663-1722) császári kapitány személyében. Persze, maga az I. kerület, mint közigazgatási egység csak 1873. november 17-én jött létre a három város Buda, Óbuda és Pest egybeolvasztásakor, Budapest létrejöttével. Mégis Buda korábbi polgármestereit elsősorban a mai Budavár polgármesterének elődjeinek tekinthetjük. Még akkor is, ha tudjuk a budai Várkerület igazgatási területével (3,41 km²) Budapest negyedik legkisebb, lakosságszáma (24 094 fő) alapján pedig a főváros negyedik legkisebb kerülete. Mégis, mi hisszük, hogy Budavár polgármesterének lenni - az ország több mint háromezer polgármestere közül is- az egyik legnagyobb megtiszteltetés.

Buda – az 1873. évi városegyesítés előtti utolsó – polgármestere, a reformkori politikus, Házmán Ferenc (1810-1894) volt az első hazai politikus, aki 1844-ben a budavári tanácsteremben magyarul szólalt fel, de ő volt Buda és Pest egyesítésének egyik első kezdeményezője is. Nem volt kétséges, hogy az egyébként jómódú német családból származó politikus kinek az oldalára áll a szabadságharc alatt. Annak leverése után, a kényszer-emigrációban lévő jogászt in contumaciam vagyis távollétében halálra ítélték, s csak a Deák-féle kiegyezés, 1867 után tért haza, amikor is 1869-1873-ig Buda polgármestere és országgyűlési képviselője lett. Polgármestersége alatt barátságossá tette a Várnegyedet, megszüntette annak erődjellegét, de nevéhez köthető Buda vízvezeték-hálózatának, illetve a gázvilágításának kiépítése, a Duna-part szabályozása, a Fogaskerekű Vasút megvalósítása, valamint a Margit híd megépítése.

Tehát, vannak méltó elődök, követendő példák, példaképek, akiknek nyomába lépni már önmagában kitüntetést és dicsőséget jelent.

Budavár új polgármestere az átadás-átvétel napján (Fotó: Böröcz László Fb-oldala)

Ma új szakasz kezdődik az I. kerület történetében. Böröcz László polgármester megkezdte a hivatali munkát. Számos komoly feladat és kihívás áll a városvezetés előtt, amelyek megoldása alapvetően befolyásolja a kerület hosszú távú jövőjét. A célkitűzések megvalósítása érdekében minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósítunk, és a munkát a legmagasabb szakmai színvonalon végezzük annak érdekében, hogy a feladatokat határidőre teljesítsük.

A munka most veszi kezdetét, és az elkövetkező időszakban kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a kerület élhetőbbé, gazdaságilag fenntarthatóbbá és infrastrukturálisan fejlettebbé váljon. A cél az, hogy a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával egy kiegyensúlyozott, modern várost hozzunk létre. Ebben számítunk az itt élők figyelmére és az önkormányzatban dolgozók munkájára egyaránt.

Jó munkát, sok sikert kívánunk Budavár új polgármesterének, kerületünk számára pedig felvirágoztató eredményes és gyarapodó, éveket!

No items found.
A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását
A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.

Széchenyi vagy Kossuth – ez itt a kérdés?
Széchenyi vagy Kossuth – ez itt a kérdés?

Hétfő este „Széchenyi és Kossuth - avagy kinek volt igaza egy 180 évvel ezelőtti vitában” címmel tartott előadást a BTM Vármúzeum főigazgatója, Dr. Csorba László a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban. Talán nem véletlen, hogy "Széchenyi és Kossuth" szerepelt az előadás címében és nem "Széchenyi vagy Kossuth"…

Kiállítással emlékeznek a kommunista diktatúrák áldozataira a Várban
Kiállítással emlékeznek a kommunista diktatúrák áldozataira a Várban

Nem véletlenül február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja: 1947-ben ezen a napon hurcolták el Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Váci utca 47. számú házban található lakásából a Rákosi Mátyás által vezetett kommunisták megbízására és koholt vádja alapján a hazánkat megszállóként elnyomó szovjet hatóságok.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.