A hazai avantgárd festészet egyik legjelentősebb alakjának, Tihanyi Lajosnak a munkáit utoljára 1973-ban állították ki a Magyar Nemzeti Galériában. A festő életútja egyszerre volt tragikus és különleges: a kamaszként siketnémává vált festőművész több nyelven is megtanult szájról olvasni, de igazából alkotásaival mesélte el az általa különleges és egyedi módon látott világot.

A holnapután nyíló Tihanyi Lajos (1885-1938) művészetét bemutató kiállítás minden eddigi tárlatnál teljesebb. Nem hallotta a világot, talán ezért látta ennyire máshogyan szépnek.

Tihanyi gyakorlatilag az apja által üzemeltetett Balaton Kávéházban nőtt fel, tizenegy éves korában veszítette el hallását egy agyhártyagyulladás következtében. Az eleinte autodidakta ifjú festői pályája a századforduló után indult: az Iparrajziskolában, majd Nagybányán is tanult. Itt kötött életre szóló barátságot Tersánszky Józsival. A MIÉNK kiállításain szerepelt, majd a Nyolcak csoport tagjaként vált ismertté. Nagybányán Kernstok Károly, Ziffer Sándor volt rá nagy hatással. Élénk, merész színei, egyéni látásmódja már korai, nagybányai tájképein is harmonizálnak. A Nyolcak tagja lett, de expresszív modernizmusa, illetve a nagy francia festők, mint például Gauguin, Van Gogh, Matisse, Cézanne, illetve a fauvok hatásai már ekkor tetten érhetők képein.

Korán, 1919-ben emigrált: először az osztrák fővárosban, Bécsben élt. Itt a Tanácsköztársaság bukása után menekülő művészek portréja volt az egyik legjelentősebb mérföldkő művészetében. Életműve meghatározó részét képezik a magyar írókat, költőket, művészeket – többek között Márait, Bölöni Györgyöt, Tersánszky Józsi Jenőt, Babits Mihályt, Ady Endrét, Déry Tibort ábrázoló portréi, amelyek közül legismertebb talán a Kassák Lajost megörökítő alkotása.

Innen Berlinbe ment, ahol kibontakozott újító, sokszor korát meghaladó művészete, a Café Nürnberg köreivel barátkozot. Berlin modern művészeti közege mélyen befolyásolta, a húszas évek remekműveit Berlinben alkotta: egyéni stílusát kubista és konstruktivista hatások, élénk színhasználat, expresszív felületek jellemezték. A pénzben sosem dúskáló, de a háborút követő recesszió idején még nehezebb helyzetbe került festő 1923-ban Párizsba utazott, ahol a Café du Dome törzsvendége lett, sőt kamarakiállítása nyílt és műtermet is bérelt. Az expresszionizmus berlini hátterét Párizsban kubista és absztrakciós tendenciák váltották fel, később az absztrakt irányzatok felé fordult a Párizsban végleges otthonra lelt művész.

1929-ben New Yorkba hajózott, s ugyan részt vett a Brooklyn Museum kiállításán, de mivel a gazdasági világválság az amerikai műkereskedelmet is megtörte, így inkább visszautazott párizsi otthonába. Az egyik legfájóbb művészettörténeti seb, hogy a Kosztolányi-portrénak itt kélt lába az Egyesült Államokban, s azóta sincs meg.

1930-ban ugyan a párizsi Abstraction Création csoport tagja lett, de anyagi gondjai, kiállítási kudarcai és létbizonytalansága súlyos és folyamatos lelki terhet jelentett számára. Utolsó éveiben szinte kizárólag színes absztrakt képeket festett. Végül 1938-ban egy betegség következtében gyakorlatilag néhány nap alatt halt meg.

Halála után barátai, többek között Halász Gyula alias Brassaï, Jacques de la Frégonnière, Marton Ervin kezelték a hagyatékát. Festményei nagy részét ládákban, több helyre elrejtve védték a háború alatt. A halálának 25. évfordulójára tervezett párizsi megemlékezés során vetődött fel a hagyaték hazaszállítása. Az 1960-as évektől kezdődtek a diplomáciai egyeztetések a magyar állammal. 1970-ben a hagyaték végül Magyarországra érkezett, s a Szépművészeti Múzeumba, majd a Nemzeti Galériába került.

A most nyíló, 2025.november 21- 2026.február 15 között látogatható – a művészről készült mozgóképekkel és személyes tárgyaival kiegészült – tárlat felöleli és bemutatja Tihanyi teljes életművét. A kiállítás kurátora Gergely Mariann volt. Érdemes megnézni!